Agrárközélet

Termékinnovációs versenyt hirdet a SPAR a hazai gyártású élelmiszereknek

SPAR

Június 27-én indul a Hungaricool SPAR innovációs verseny az Agrármarketing Centrum szakmai támogatásával. A SPAR a hazai kereskedelemben egyedülálló kezdeményezésének két hónapja során újszerű, ötletgazdag, a fenntarthatóságot is szem előtt tartó, a magyarországi piacon már fellelhető, de kiskereskedelmi hálózatban még nem kapható élelmiszertermékeket keres. A pályázat útján kiválasztott nyertes áruk jövőre az INTERSPAR áruházak polcaira kerülnek.

„A SPAR Magyarország alapítása óta aktívan segíti a magyar termékek piacra jutását. A vállalat mindig fontosnak tartotta, hogy a termékkínálata kialakításában kiemelt szerephez jussanak a magyar termelők, gyártók és feldolgozók. A magyar áruk preferálását bizonyítja, hogy a vállalat hazai beszállítóinak aránya igen magas, 95%-ban hazánkban működő vállalkozások árucikkeit forgalmazzuk, egyes termékcsoportok esetében pedig kizárólag Magyarországon előállított termékek kerülnek a polcokra. A minőségi magyar élelmiszerek egyre nagyobb teret nyernek az áruházainkban, ezáltal járulunk hozzá a hazai agrárium és feldolgozóipar fejlődéséhez. Az idén meghirdetett Hungaricool SPAR innovációs verseny az Agrármarketing Centrum szakmai támogatásával is ezt a célt szolgálja, amelynek köszönhetően jövőre több új és eredeti magyar élelmiszertermékkel találkozhatnak hipermarketeink vásárlói” – mondta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.

A 2019. június 27-től augusztus 24-ig tartó pályázatra innovatív, újszerű – összetevőiben, előállításában, csomagolásában egyedi, vagy egészségbarát megoldásokat alkalmazó –, ötletgazdag, a fenntarthatóságot lehetőség szerint szem előtt tartó, a magyarországi piacon már fellelhető, de kiskereskedelmi hálózatban még nem kapható élelmiszertermékekkel lehet jelentkezni. A kiíráson a vonatkozó magyar jogszabályok szerint működő, bejegyzett vállalkozások indulhatnak, amelyek legalább egy lezárt üzleti évvel és legalább 10-300 millió forint éves árbevétellel rendelkeznek.

A termékek versenyében a csomagolás kapcsán azt is figyelembe veszik, hogy az mennyire környezettudatos, illetve mennyire követi a fogyasztói trendeket, alkalmazkodik a különböző igényekhez.

A beérkezett ajánlatokat egy szakmai zsűri vizsgálja meg először, amely kiválasztja a legjobbnak ítélt maximum 20 terméket vagy termékcsaládot. Az érdemesnek talált élelmiszer-innovációk a 2019-es Országos Mezőgazdasági Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) rendezvényén fognak versenyezni egymással szeptember 26-29-e között. Az itt legjobbnak bizonyuló maximum tíz termék – vagy termékcsalád –, egy az áruházlánci beszállítói tevékenységre felkészítő féléves mentorprogramot követően 2020. április 23-tól az INTERSPAR áruházak polcaira kerül. Az innovációs verseny nyertesei a SPAR Magyarország 34 hipermarketjének polcaira bekerülve remek lehetőséget kapnak, hogy áruikat szerte az országban a hazai vásárlóközönséggel minél jobban megismertessék. Ezen kívül, a tíz legjobbnak ítélt terméket vagy termékcsaládot előállító vállalkozás egy-egy alkalommal ingyenesen jelenhet meg valamely, az Agrármarketing Centrum 2021-es kiállítási naptárában szereplő európai kiállításon, amelyen a megjelenési költségeket a Társaság vállalja át.

A SPAR azokat az újonnan induló vagy új termékfejlesztésekkel piacra készülő vállalkozásokat karolja fel az egyedülálló kezdeményezés során, amelyek a pályázati kiírás szerinti innovatív termékek gyártását tűzték ki célul. Az Agrármarketing Centrum a kezdeményezéssel a hazai élelmiszeripari kis- és középvállalkozói szektor innovációs tevékenységét szeretné ösztönözni, az exportképes élelmiszeráruk körét igyekszik bővíteni, illetve mindezek által a teljes magyar élelmiszeripari kivitelt kívánja támogatni. A SPAR pedig olyan kisebb magyar cégek érvényesülését szeretné elősegíteni az együttműködési lehetőség – a rendszeres beszállítói partnerség – felajánlásával, amelyek minőségi és versenyképes termékek előállítására képesek.

A verseny hivatalos weboldala: http://www.hungaricool.hu/

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Nagy István: az agráriumban dolgozókra mindig számíthatunk

2020. szeptember 20. 10:39

Nagy István hozzátette, az elmúlt időszak is azt bizonyította, hogy az agrárium, az élelmiszeripar stratégiai ágazat.

Tovább emelkedtek a világpiaci élelmiszerárak

2019. június 6. 14:04

Májusban jelentősen drágultak a tejtermékek, a gabona- és a húsfélék ára pedig enyhén nőtt, miközben a cukor és a növényi olajok ára csökkent.

Túlnépesedés: mi lehet a kulcsa a fenntartható élelmezésnek?

2019. november 19. 05:24

A világ népessége az előrejelzések alapján 2050-re 9 milliárd fő fölé emelkedhet és az életszínvonal javulása miatt az egy főre jutó kalóriabevitel is mintegy 20 százalékkal nőhet.

Tovább emelkedtek a világpiaci élelmiszerárak januárban

2020. február 6. 14:33

Januárban a szemes termények ára novemberhez képest 2,9 százalékkal (4,8 ponttal) 169,2 pontra, 2018 májusa óta legmagasabb szintre emelkedett.