Agrárközélet

Több százezer hektár új erdőre van szükség

Agrofórum Online

A következő ötven évben 600 ezer hektár új erdőt kellene telepíteni a földművelésügyi miniszter szerint.

A következő ötven évben 600 ezer hektár új erdőt kellene telepíteni a földművelésügyi miniszter szerint. Hazánkban az erdőként nyilvántartott terület, valamint az erdőgazdálkodási tevékenységet közvetlenül szolgáló földterület összesen 2 059,7 ezer hektár.

Kétmillió hektár erdő borítja Magyarország területét, a legfontosabb, hogy minél több erdő legyen, a következő ötven évben 600 ezer hektár új erdőt kellene telepíteni – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az M1 aktuális tévécsatornán csütörtökön azzal kapcsolatban, hogy a kormány elfogadta a nemzeti erdőstratégiát. Hangsúlyozta: a nemzeti kincsnek számító erdők esetében évtizedekben kell gondolkodni, a stratégiában 15 évre terveznek. Az erdőtelepítéshez mintegy 50 milliárd forint áll rendelkezésre a következő 4-5 évben. A növekedés korábban is jelentős volt, az elmúlt 8-10 évben mintegy 50 ezer hektárral nőtt Magyarország erdőterülete. Az erdőstratégia szerint az egymillió hektárnyi állami erdővagyon nem forgalomképes, törvények által védett, nem elidegeníthető közvagyon, a cél az erőterületek növelése.

Hazánkban az erdőként nyilvántartott terület, valamint az erdőgazdálkodási tevékenységet közvetlenül szolgáló földterület összesen 2 059,7 ezer hektár.  Erdeinket 85 százalékban mérsékelt övi lombos erdők zónájába tartozó fafajok alkotják; területi nagyságrend szerint 24,1%, akác, 20,8% nemes tölgyek, 11.4 többi lombos, 11,2% csertölgy, 10,8% fenyő, 5,9% bükk, stb. A hazai erdők tulajdoni viszonyait tekintve 55,7% állami, 42% magán, 1,2% közösségi, 1,1% vegyes tulajdonban van.

(NAK/MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Nemzetközi összefogás kellene a globális erdőirtás megállítása érdekében

2019. december 17. 09:02

Hazánk az elmúlt 50 évben közel megduplázta az erdőterületeinek nagyságát, miközben a mezőgazdasági hozamok, a mezőgazdasági ágazat termelése is jelentős mértékben emelkedett.

Csodálatos téli légifotók - Havas erdők, mezők és legelők madártávlatból

2019. január 12. 14:05

Ha már ilyen sok hó hullott az utóbbi napokban, akkor néhány drónfelvételt is készítettünk a Pilisben.

Bulvár Képgaléria

A Pilisi Parkerdő génmegőrzéssel is biztosítja erdeink jövőjét

2019. július 13. 10:49

A klímaváltozás negatív hatásaival szemben ellenálló, sokféle állat és növényfaj számára élőhelyet nyújtó, egészséges erdők megléte az élhető, fenntartható jövő feltétele. Ilyen erdők kialakításán dolgoznak a Pilisi Parkerdő szakemberei az erdészeti génmegőrző program megvalósításával is.

Több mint hetven milliárdot költöttek az erdők megújulására

2018. március 21. 14:01

A 22 állami erdőgazdaság 2010 óta összesen 71,3 milliárd forintot fordított az erdők megújulására.