Agrárközélet

Többen hizlalnak szarvasmarhát

Agrofórum Online

Újabban ismét felszálló ágba fordult a szarvasmarha-tenyésztés ­Bács-Kiskun megyében, jól mutatja ezt, hogy a húshasznú ­marhák száma megduplázódott az elmúlt 6 évben.

Az állomány gyarapodása országosan ­jellemző, az uniós tagor­szágok közül nálunk a legnagyobb arányú. A gazdaságok a tejhasznú tehenekből a két éven át tartó nemzet­közi tejpiaci válság ellenére is 8 százalékkal többet állítottak tenyésztésbe az ­utóbbi 6 év alatt, a húshasznúakat pedig ez idő alatt megduplázták. Ezt ­Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár mondta el a Magyartarka-tenyésztők Egyesületének szakmai napján, Kocséron.

Az állattenyésztésen ­belül az utóbbi néhány évben elsősorban a ­húshasznú szarvas­marha tartásában mutatkozik fellendülés, közelebbről Bács-Kiskun megyében is. Részben az állami támogatások segítik elő az ágazat erősödését, még inkább a technológiai megfontolások ösztönzik rá a gazdálkodókat. A húsmarha tenyésztése lényegesen egyszerűbb a tejelő állományok gondozásához képest, igen jól gépesíthető, kevés élőmunkaerőt igényel. Ezért a homokhátságon elsősorban a húsmarha tenyésztéséhez látnak hozzá a fiatalabb gazdálkodók, akik rendelkeznek akkora méretű takarmánytermő területtel, amely eltartja a gazdaságilag észszerű számú állományt – mondta el tapasztalatait Szilvási-Hazag Imre mezőgazdasági szaktanácsadó.

Húth Balázs, a ­Magyartarka Tenyésztők Egyesületének tenyésztés- és marketingvezetője a kettős hasznosítású fajtákra hívta fel a figyelmet Kocséron. A­termelési eredmények mutatják: érdemes egyidejűleg a tej, illetve a hústermelés irányába is nemesíteni. A magyar tarkák évi 5000 kiló tejelése 6400 kilóra nőtt, miközben a hústermelő képességük és a húsuk minősége is javult.

A takarmányozást tekintve az elkövetkezendő télre vonatkozóan nincs aggodalmuk az állat­tenyésztőknek. Úgy ­tűnik, ­szálas és szemes takarmányból még a gyengébb földű Duna-­Tisza közi tájakon is tudnak betárolni elegendőt a téli hónapokra – mondták a tenyésztők. A szarvas­marha-hizlalók pedig bíznak a hústermékek forgalmának növekedésé­ben is. A szakmai ­szervezetek, így a Magyartarka ­Tenyésztők Egyesülete is szorgalmazza a szarvas­marha-tőkehús adójának mérséklését. Czerván György jelezte: az agrártárca szándékozik csökkenteni ­további élelmiszerek áfáját így a marhahúsét is, az ország gazdasági teljesítményének függvényében.

(Baon)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Növekedtek az élőállat-vágások

2018. november 28. 10:34

A hazai vágóhidakon az idei első három negyedévben 11 százalékkal több szarvasmarhát és 10 százalékkal több baromfifélét vágtak le, mint az egy évvel korábbi hasonló időszakban.

Jól kezdték az évet a hazai vágóhidak

2018. május 28. 07:43

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) jelentése szerint az üzemekben 11 százalékkal több szarvasmarhát, 1,7 százalékkal több sertést és 15 százalékkal több baromfifélét dolgoztak fel az első negyedévben, mint az előző év azonos időszakában.

Mégsem korlátozzák a takarmányok nitrogéntartalmát

2020. augusztus 25. 14:02

Korlátozni akarták a tejelő szarvasmarha takarmányozásában használt, proteinben gazdag koncentrátumot az idén szeptember és december közötti időszakra.

Elérhetőek a szarvasmarha gümőkór elleni védekezéshez szükséges útmutatók

2020. január 27. 09:02

Elérhetőek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján a szarvasmarha gümőkór elleni védekezéshez támpontot nyújtó útmutatók.