Agrárközélet

Tojás-ügy: szigorúbb ellenőrzést javasol a miniszter

Agrofórum Online

Az állategészségügyi ellenőrzések szigorítását szorgalmazta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a fipronillal szennyezett tojások kapcsán.

Az Uniós mezőgazdasági miniszterek keddi tallinni ülésének napirendjén szerepelt a fipronillal szennyezett tojások ügye, ahol Fazekas Sándor hozzászólásában kiemelte: az elmúlt hetek történései rávilágítanak arra, hogy az állategészségügyi ellenőrzési kapacitások és hatáskörök nem gyengíthetők annak ellenére, hogy az elsődleges felelősség az élelmiszeripari vállalkozóké – számol be a minisztérium közleménye.

A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a tojás mellett szennyezett baromfihús is piacra kerülhetett. Mint fogalmazott, bízik abban, hogy az érintett országok – különösen a botránnyal leginkább érintett Hollandia – hatóságai felelős módon járnak el és nem kerül fipronillal szennyezett hús a piacra.

Az agrártárca vezetője hangsúlyozta: a jelenlegihez hasonló esetek akár több millió ember egészségét is veszélyeztethetik, és súlyos hatással vannak az Európai Unió élelmiszeriparára és a fogyasztói bizalomra is. A fipronillal szennyezett tojások ügyében szerzett tapasztalatok megerősítik azt a kormányzati szándékot, hogy központosított, információalapú, független és hatékony élelmiszerlánc felügyeletre és ellenőrzésekre van szükség. Az állategészségügyi hatóságoknak megfelelő hatásköröket és forrást kell biztosítani az illegális tevékenységek elleni fokozott küzdelemre – zárta hozzászólását Fazekas Sándor.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Parlagfű-mentesítési kampányt indít a Nébih

2020. június 4. 10:47

Egyetlen tő parlagfű is több ezer magot termel, ami a következő évben már csírázik, újabb és újabb pollenszóró növényeket létrehozva.

Újra túlszaporodott a mezei pocok

2020. február 5. 05:41

A mezei pocok elleni védekezés akkor hatékony, ha rendszerbe foglalva, előrejelzésre és megelőzésre alapozva hajtják végre.

Növényvédelmi alapfogalmak és kategóriák

2020. február 19. 08:16

A növényvédő szerek olyan készítmények, amelyek egy vagy több hatóanyagot tartalmaznak. Ezek a hatóanyagok lehetnek természetes eredetű, illetve kémiai, biológiai vagy biotechnológiai úton előállított anyagok, valamint élő szervezetek.

Intelligens élelmiszerlánc-biztonsági elemző rendszert fejlesztettek

2019. március 21. 15:03

Az új rendszerrel kiépült az élelmiszerlánc egységes adatmodellje és információmenedzsmentje, ami főleg az állategészségügyi törzsadatok kezelésében hoz előrelépést.