Agrárközélet

Tovább lassult a mezőgazdasági termelői árak emelkedése januárban

MTI

Januárban a mezőgazdasági termelői árak 2,1 százalékkal növekedtek az egy évvel korábbiakhoz képest a növényi termékek árának 2,6 és az élő állatok és állati termékek árának 1,4 százalékos növekedéséből eredően - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az áremelkedés üteme tovább lassult, decemberben 5,1 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint egy évvel korábban, a növényi termékek 6,0 százalékkal, az élő állatok és állati termékek 3,8 százalékkal kerültek többe, mint 2016 végén.

Az állati termékek drágulása 17,4 százalékról 8,9 százalékra csökkent. A tej ára januárban 5,8, a tojásé 24,6 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel azelőtt a decemberi 14,5, illetve 33,1 százalékos éves emelkedés után.

Az általános tendenciával ellentétben a gabonafélék ára egy év alatt 11,2 százalékkal emelkedett januárra a decemberi 9,2 százalékos drágulás után. A búza felvásárlási ára 13,4, a kukoricáé 10,9 százalékkal nőtt.

A burgonya ára is mérsékeltebben, 14,5 százalékkal csökkent éves összevetésben a decemberi 18,8 százalék után.

A zöldségek ára a decemberi 9,7 százalék után 15,5 százalékkal volt alacsonyabb januárban, mint egy évvel azelőtt. Különösen nagyot csökkent az uborka (42,8 százalék) és a karfiol (35,6 százalék), de 29,5 százalékkal olcsóbb lett a paradicsom és 20,7 százalékkal a fejes saláta ára, míg a vöröshagyma 9,3 százalékkal drágult.

A gyümölcsök drágulása a decemberi 21,3 százalékosról 16,5 százalékosra mérséklődött.

Az élő állatok felvásárlási ára a decemberi 2,3 százalék után januárban hasonlóképpen, 2,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A vágósertés ára 10,8 százalékkal volt alacsonyabb, a tavaly januárinál, a vágómarha viszont 20,2 százalékkal drágult. A baromfi ára átlagosan 1,3 százalékkal emelkedett, ezen belül viszont a libáé nőtt 27,9 százalékkal, a pulykáé és a kacsáé árnyalatnyit csökkent.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

2,1 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak tavaly novemberben

2020. január 6. 12:16

A feldolgozóipar 3,4 százalékos átlagos termelői áremelkedésén belül a járműgyártás árai 4,9 százalékkal, a számítástechnikai termelőké 3,7 százalékkal, az élelmiszeripari gyártók árai 6,6 százalékkal emelkedtek.

Drasztikusan kevesebb burgonyát termesztünk

2020. augusztus 18. 09:47

A tavalyi esztendőben a vetésszerkezet összességében az előző éviekhez hasonlóan alakult, de egy-egy jelentős mértékű változás is előfordult.

Jól kezdték az évet a hazai vágóhidak

2018. május 28. 07:43

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) jelentése szerint az üzemekben 11 százalékkal több szarvasmarhát, 1,7 százalékkal több sertést és 15 százalékkal több baromfifélét dolgoztak fel az első negyedévben, mint az előző év azonos időszakában.

Csaknem négyezer forinttal csökkent az átlagbér az agráriumban

2020. augusztus 7. 15:52

A 2020. január-május időszakra kumulált átlagbér 300 815 forint volt a mezőgazdaság, erdőgazdaság, halászat összevont kategóriában.