Agrárközélet

Továbbra is támogatja hazánk a FAO célkitűzéseit

MTI

Magyarország kész folytatni az eddigi sikeres együttműködést a ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetével (FAO) és annak budapesti hivatalaival a szervezet céljainak elérése érdekében, így az agrártárca folytatja a megkezdett projektek finanszírozását, valamint továbbiak támogatását is tervezi - mondta Nagy István agrárminiszter, a FAO új főigazgatójával, Qu Dongyu-val folytatott keddi tárgyalásán Rómában.

Nagy István – az agrártárca szerdai közleménye szerint – ismertette, hogy az elmúlt évtizedben Magyarország nemzetközi fejlesztési tevékenysége és a FAO munkája szorosan összefonódott. Magyarország egyetért a FAO főbb célkitűzéseivel és továbbra is elkötelezett a szervezet munkájának támogatása mellett.

A 2007-ben kötött megállapodás keretében Magyarország erőforrásaihoz mérten igyekszik hozzájárulni a fejlődő országok élelmezésbiztonságának megteremtéséhez és otthont ad a FAO Európai és Közép-Ázsiai Regionális Hivatalának, valamint Szolgáltató Központjának is.

Az ENSZ irodák köre folyamatosan bővül, mára már több ENSZ szervezet is Budapestre helyezte regionális székhelyét vagy szolgáltató központját.

Az együttműködés továbbfejlesztésének lehetőségeiről a tárcavezető római látogatása során megbeszélést folytatott Gilbert Fossoun Houngbóval, az ENSZ Mezőgazdasági Fejlesztési Alap (IFAD) elnökével is.

Nagy István kiemelte, Magyarország célja, hogy a fejlődő országokban, így az afrikai kontinensen is helybe, oda vigye a segítséget az agráriumban, ahol szükség van rá. Az ország így a gazdák szaktudásának gyarapításán és gazdaságaik fejlesztésén keresztül hozzájárul az élelmezésbiztonság javításához is.

A megbeszélés során szó esett a magyar hozzájárulás célzott, Ugandában történő felhasználásáról is – írta az AM.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Idén először júniusban nőttek a világpiaci élelmiszerárak

2020. július 6. 09:34

Júniusban különösen a pálmaolaj jelentős drágulására a növényi olajok árindexe 11,3 százalékkal nőtt, a cukor árindexe 10,6 százalékkal, a tejtermékeké pedig 4 százalékkal emelkedett.

Évente 10 millió hektár erdő tűnik el - határozott fellépést sürgetnek

2020. július 25. 13:24

A FAO által közzétett jelentés szerint 1990 óta mintegy 420 millió hektárnyi erdőterület tűnt el. Bár az erdőirtás mértéke az elmúlt három évtizedben csökkent, évente így is mintegy 10 millió hektár tűnik el.

Áprilisban is csökkentek a világpiaci élelmiszerárak

2020. május 11. 09:48

Áprilisban a cukor ára 13 éves mélypontra esett, márciushoz képest 14,6 százalékkal csökkent részben amiatt, hogy a nemzetközi olajárak gyengülése miatt visszaesett a kereslet a nyerscukorból előállított, üzemanyagként használt etanol iránt is.

Emelkedtek a világpiaci élelmiszerárak januárban

2019. február 7. 12:03

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által nyomon követett - a hússal és a szemes termékekkel kiegészített - öt alapvető élelmiszer árindexe 164,8 pontra nőtt a decemberi 161,8 pontról.