Agrárközélet

Traktorokkal fognak tüntetni a gazdák Balmazújvárosban a földadó ellen

Agrofórum Online

Az Agrofórum Online információi szerint 100 traktoros vesz részt a január 22-i tüntetésen, ha szerdáig nem vonják vissza a földadót Balmazújvárosban.

Miután Balmazújvárosban is bevezették az aranykoronként 300 forintos kiterjesztett települési adót – amely a köznyelvben az elmúlt hetek során földadó néven híresült el -, a helyi gazdálkodók összefogtak, és január 22-én demonstrációt tartanak.

Az Agrofórum Online információi szerint az önkormányzattal folyik az egyeztetés, és a szervezők remélik, hogy szerdáig még változik a jelenlegi helyzet. Eddig viszont nagyjából 100 traktoros jelezte, hogy részt fog venni a tüntetésen.

„Balmazújvárosban január 22-én, ha addig nem születik megállapodás az önkormányzattal, a gazdálkodók az utcára vonulnak, ugyanis a kiterjesztett települési adó komoly plusz terhet ró minden termőföld, kert, erdő, rét és legelő tulajdonosára” – nyilatkozta az Agrofórum Online-nak Katona Viktor, az egyik szervező.

Mint azt portálunk megtudta, félpályás útlezárásra kell majd számítani Balmazújváros lakott területén belül a Debrecen, Hajdúböszörmény, Tiszacsege és Hajdúszoboszló irányába vezető utakon. Katona Viktor hangsúlyozta; a demonstráció szigorúan politikamentes, minden gazdálkodó ennek tudatában állt az ügy mellé.

A földadó kapcsán a haon.hu regionális portálnak nyilatkozott Veres Margit, Balmazújváros polgármestere. A település vezetője éves szinten mintegy 40-45 millió forint bevételt remél, amit az utolsó fillérig belterületi utak építésére, illetve a meglévő utak karbantartására fordítanának.

A kép illusztráció!

(Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Beelőzött a Fendt a hazai traktorpiacon, a John Deere most harmadik

2020. február 4. 10:33

Az év első hónapjában a Fendt nyerte a traktorpiacot, pedig tavaly egész évben a John Deere állt az élen. Az amerikai márka most csupán a harmadik helyre futott be, be ugyanis az ezüstérmet a New Holland szerezte meg.

High-Tech a mindennapi mezőgazdaságban - Vevőtalálkozóra hív a MAGTÁR Kft.

2018. április 17. 05:31

STEYR traktorok, öntözéstechnika, munkagépek és Damman permetezőgép. A gépvásárral egybekötött rendezvényen ráadásul értékes ajándékokkal várják vendégeket.

Idén már Arbos gépekkel dolgoznak a Ménesmajor Manufaktúránál - VIDEÓK

2019. május 17. 05:12

A Ménesmajor Manufaktúránál tavaly próbálták ki az Arbos gépeket, az idei szezonban pedig már az új eszközökkel kezdhették el a kukorica vetését és a tápanyag-utánpótlást.

Gépészet Képgaléria Videó

Traktorokkal tiltakoztak az alacsony felvásárlási árak miatt a francia gazdák

2019. november 28. 09:03

Franciaország hat régiójából az agrártárca összesítése szerint 1086 traktor érkezett a főváros köré a hetekkel ezelőtt meghirdetett tiltakozó napra, amelyen a tüntetők képviselői azt követelték, hogy azonnal fogadja őket Emmanuel Macron államfő.