Agrárközélet

Új tudományos hátország a dísznövénykutatásban

NAIK

Gyümölcs-és Dísznövénytermesztő Kutatóintézetként folytatja tudományos munkáját a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központhoz tartozó kutatóközpont, amely nevében és portfóliójába újra felvette a dísznövénytermesztést, ezzel is új lendületet adva az ágazat hazai K+F tevékenységének.

A névtáblaavatással és emlékmű leleplezéssel összekötött rendezvényen Dr. Gyuricza Csaba beszédében kiemelte, hogy jelenleg Magyarországon a díszkertész ágazat 120 milliárd forinttal járul hozzá a hazai nemzetgazdaság eredményességéhez, azonban az adottságaink ettől jóval komolyabb célok kitűzését teszik lehetővé, reményeink szerint pedig ebben a hazai vállalkozások segítségére lesz az új tudományos hátországot jelentő kutatóintézet. A cél, hogy a jövőben a térség legjelentősebb dísznövénytermesztő központja legyen Magyarország.

Dr. Gyuricza Csaba NAIK főigazgató és Dr. Lakatos Tamás a NAIK Gyümölcs-és Dísznövénytermesztő Kutatóintézetének igazgatója

A főigazgató hangsúlyozta, hogy a hazai agrárkutatás egyik nagy adósságát törleszti ma a szakma, hiszen bár szép eredményeink vannak a dísznövényágazat és zöldfelület gazdálkodás területén, mégis évtizedek teltek el úgy, hogy nem volt egy intézményesült tudományos kutatóközpont, ami válaszokat tudott volna kínálni a hazai vállalkozások igényeire. Ez a szomszédos országokkal összehasonlítva komoly versenyhátrányt jelentett, hiszen ott szinte kivétel nélkül megtalálhatóak az ilyen intézetek.

Innovációs munka nélkül pedig napjainkban már nem képzelhető el versenyképesen jövedelmező és fenntarthatóan működtethető dísznövényágazat – ezért is született döntés az intézet portfóliójának bővítésére. Az erős kutatási alapok az intézet számára adottak, hiszen a NAIK Gyümölcs-és Dísznövénytermesztő Kutatóintézet kezelésében van Európa egyik legszebb és legnagyobb rózsakertje, mintegy 1200 rózsafajtával, közel 3 hektáron – tette hozzá a főigazgató.
Az eseményen partnerségi megállapodást írt alá Dr. Gyuricza Csaba NAIK főigazgató és Dr. Orlóci László a Magyar Díszkertészek Szövetségének elnöke annak érdekében, hogy a két szervezet közös erőfeszítéseket tegyen a hazai vállalkozások igényeinek megfelelő, magas szintű tudományos munka működtetésére.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

2021-től: Horizont Európa - Új uniós kutatási és innovációs keretprogram

2019. november 26. 09:30

A minél eredményesebb pályázatok érdekében az Agrárminisztérium, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és az Agrárinformatikai Klaszterrel együttműködésben 2020 első negyedévében konferenciát szervez, ahol a forrásszerzés gyakorlati lehetőségeit és eddigi tapasztalatait is bemutatják.

Agrárinnovációs operatív csoportok hálózata jön létre hazánkban is

2018. november 5. 14:16

Az innováció az agráriumban is egyre jelentősebb szerepet játszik, a közösségi agrárpolitika 2021-től az innovációt, a digitalizációt, a modernizációt kívánja erősíteni.

Bayer – AGRYA összefogás született az innovatív magyar mezőgazdaságért

2018. február 26. 07:57

Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége - AGRYA és a Bayer Hungária Kft. Együttműködésük arra a felismerésre épül, hogy a fiatal gazdálkodók által irányított versenyképes, hosszabb távon fejlődni tudó gazdaságok működése igényli az új, innovatív technológiai megoldásokat.

Afrikát is meghódítja a magyar innováció

2019. május 30. 08:17

Megkapta a forgalmazási engedélyt Kenyában a magyar Water&Soil Kft. készítménye, amely öntözés nélküli mezőgazdasági művelésben 6-20 százalékos terméshozam-többletet, öntözéses gazdálkodásban pedig 50 százalékos vízmegtakarítást tesz lehetővé.