Agrárközélet

Újabb több ezer esetet zárt le a Bayer

Agrofórum Online

A Bayer további több ezer esetet zárt le peren kívüli megállapodással a Roundup növényvédő szerekhez kapcsolódóan.

A lépés azért fontos, mert a bíróság augusztus végén fejezte ki elégedetlenségét amiatt, hogy valójában milyen kevés esetben sikerült ténylegesen is lezárni a megállapodásokat. A bíróság egy hónapot adott a vállalatnak, hogy bizonyítsa képes peren kívül is lezárni a jogi ügyeket– hívta fel a figyelmet az Erste Befektetési Zrt.

A német konszern részvényeinek árfolyama kedden 3 százalékkal 57,01 euróig emelkedett a frankfurti értéktőzsdén. Idén 21,7 százalékos mínuszban van a papír.

Augusztus végi hír volt, mely szerint a Bayer elakadt a Roundup ügyek lezárásával. A német vállalat akkori bírósági meghallgatásán derült ki, hogy elakadtak a Roundup ügyek peren kívüli egyezségével és addig csak 30 ezer peren kívüli ügyet sikerült ténylegesen véglegesíteniük, miközben korábban 125 ezer megállapodásról volt szó. Emiatt már a bíró is felvetette a cég szavahihetőségének kérdését az ügyben. Ezért egy hónapot adott a Bayernek, hogy lezárja az ügyeket, ami a cég szerint elegendő lesz. Ennek letelte után a bíróság szabad utat biztosíthat az újabb pereknek.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Gabonáink egészségére!

2019. március 25. 09:49

Mivel veszi fel a harcot a termelő a kalászosokban a gyomok és kártevők ellen? Vannak-e a gyakorlatban bevált tippjei, praktikái, kedvenc készítményei? Rutinos gazdákat kérdeztünk növényvédelmükről.

Tévhitek az élelmiszer-biztonságról - interjú Bánáti Diánával, a Debreceni Egyetem dékánjával

2019. augusztus 13. 10:16

Egyes országokban, így Magyarországon is, a fogyasztók irreális mértékben aggódnak olyan, élelmiszerekkel kapcsolatos tényezők miatt, amiről, mi szakemberek tudjuk, sokkal kevésbé lenne indokolt. Ezzel együtt pedig olyan dolgokról nem tudnak, amiről szükséges lenne, így az nem is aggasztja őket.

Növényvédő szerek: kisebb forgalom, emelkedő árak

2018. március 2. 14:48

Emelkedtek a növényvédő szerek értékesítési árai januárban, pedig folyamatosan csökken a kereslet.

Elérkezett az állományszárítás nélküli betakarítás kora - de kinek jó ez?

2019. november 29. 05:36

A bromoxinil hatóanyagú növényvédő szerek napraforgó lombtalanítására még engedélyezettek. Ezen kívül gyakorlatilag semmi nem maradt…