Agrárközélet

Változékony hetünk lesz, további csapadékra is számítani kell

MTI

A következő napokban esőre és napsütésre is készülni kell. Napközben 15, néhol 20 Celsius-fok körüli maximumok várhatók, de sokszor erős, olykor viharos lesz a szél - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.

Hétfőn napos időre lehet számítani, legfeljebb néhol fordulhat elő futó zápor. Délelőtt az északnyugati szelet még többfelé erős, helyenként viharos széllökések kísérik, majd késő délutánra, estére mindenütt jelentősen gyengül a légmozgás. A legalacsonyabb hőmérséklet általában plusz 2-6 fok között alakul, de szélvédett, derült tájakon néhol 0, plusz 1 fok is lehet. Napközben 11-16 fokig melegszik a levegő.

Kedden és szerdán több órára kisüt a nap, csapadék nem várható. Kedden ismét megerősödik, a Nyugat-Dunántúlon helyenként viharossá fokozódik a szél. Szerdán is megélénkül a légmozgás, a Dunántúlon erős viharos széllökések is lehetnek. Kedden a minimumhőmérséklet általában 3-8 fok között, északkeleten a szélvédett helyeken 3 fok alatt alakul. Szerdán általában 5-10 fok között – a szélvédett tájakon 5 fok alatt, a szelesebb Kisalföldön 10-12 fok körül – alakulnak a minimumok. A maximumhőmérséklet kedden 15-21, szerdán 17-22 fok között valószínű.

Csütörtökön szórványosan fordulhat elő eső, zápor, néhol zivatar is kialakulhat. Többfelé megerősödik, a Dunántúlon helyenként viharossá fokozódik a szél. A leghidegebb órákban 7-12 fok lehet. Napközben jellemzően 15-20 fokig melegszik a levegő, de az Észak-Dunántúlon ennél pár fokkal hűvösebb is lehet.

Pénteken kezdetben többfelé, majd egyre inkább csak keleten várható eső, zápor. Egy-egy zivatar sem kizárt. A szél időnként viharossá fokozódik. A legalacsonyabb hőmérséklet 5-10, a legmagasabb hőmérséklet 13-18 fok között alakul.

Időnként szombaton és vasárnap is megerősödik a szél. Szombaton kevés csapadék főleg délen és keleten fordulhat elő, vasárnap nem valószínű eső. A minimumhőmérséklet szombaton 4-9, vasárnap 3-8 fok között valószínű. A nappali maximumok szombaton 15-20, vasárnap 16-21 fok között alakulnak – olvasható az előrejelzésben.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Visszatér a nyári meleg, záporokra továbbra is számítani kell

2018. június 17. 18:33

Csütörtökön a sok napsütés mellett helyenként alakulhat ki zápor, zivatar. A szél csak zivatarban erősödik meg.

Milyen kórokozó fertőzheti szüret után a cseresznyét?

2019. július 2. 10:38

J. Erzsébet kérdése: A cseresznyefám gyümölcsei már letermettek. Milyen növényvédelmi teendőkre van még szükség a nyár folyamán? Mire figyeljek oda?

Időjárás: ilyen még nem volt Magyarországon

2018. augusztus 30. 08:12

Habár még nincs vége a nyárnak, de a 2018-as év legmelegebb évszaka meteorológus szemmel nézve is furcsa szezonként vonul majd be a magyarországi klímatörténetbe.

1901 óta a legmelegebb év volt a tavalyi hazánkban

2020. január 8. 15:16

A tavalyi ősz rekord meleg volt. A szeptember 1 fokkal, az október csaknem 2 fokkal, a november pedig 4 fokkal volt melegebb a normálnál. A november 1901 óta a 3. legmelegebbnek adódott.