Agrárközélet

Várhatóan októberben kezdődhet a licitálás az állami földekre

Agrofórum Online

Várhatóan októberben kezdődhet a licitálás az állam által értékesíteni kívánt termőföldekre; a liciteket az idén december 31-ig be is kell fejezni.

Várhatóan októberben kezdődhet a licitálás az állam által értékesíteni kívánt termőföldekre; a liciteket az idén december 31-ig be is kell fejezni – mondta a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke hétfőn Budapesten egy szakmai háttérbeszélgetésen.

Jakab István aláhúzta: a Magosz azt tartja jónak, ha a termőföld „tisztán, átlátható módon” azok tulajdonába kerül – a jelenleg hatályos földforgalmi törvény alapján -,  akik gazdálkodnak, földművesek.

Hangsúlyozta, hogy a mintegy 350-380 ezer hektár értékesíteni kívánt állami föld eladása során „nem lesz semmiféle trükk”.

A célkitűzés az, hogy a termőföld stabilan és véglegesen kerüljön a magyar gazdák tulajdonába, úgy, hogy az adásvétel folyamatának minden szakasza jogilag ellenőrzött keretek között történjen, és mindenki – aki a földforgalmi törvény feltételeinek megfelel – részt vehessen a licitáláson – mondta.

A kikiáltási ár a helyben szokásos földár plusz 10 százalék lehet. Emellett a föld adásvétele csak akkor történhet meg, ha azt 60 napig kifüggesztették – azaz mindenki, aki akarta láthatta, értesülhetett róla -,és a vevő bizonyította úgynevezett földszerző képességét. Ez utóbbi kívánalomnak való megfelelést a hatóságok megvizsgálják.

A Magosz elnöke hangsúlyozta: fontos, hogy a mezőgazdaságban hosszú távú beruházások történjenek. Ezek pedig biztonságosan csak saját tulajdonú földön lehetségesek.

Az MTI kérdésére Jakab István közölte: nem értékesíthető állami tulajdonú eredő és erdővel érintett terület, valamint természetvédelmi terület sem. Hozzátette: azok, aki szeretnének földet vásárolni, de nincs elegendő pénzük, hitelt kaphatnak. A konstrukció kidolgozásán a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) dolgozik. Az elképzelések alapján 20 év lenne a futamidő, 2,5 százalékon belüli a hiteldíj-mutató, ugyanakkor húszéves elidegenítési és terhelési tilalom alatt is állna a megvásárolt állami föld. Ha bajba kerül valaki, a Nemzeti Földalap (NFA) garantálja a visszavásárlást – mondta.

A Magosz elnöke arról is beszélt, hogy a mostanihoz hasonló támogatási mértékre várhatóan 2020 után az uniós közös agrárpolitika keretében nem lehet számítani. Ezért a rendelkezésre álló forrásokat a magyar gazdálkodóknak a leghatékonyabban kell felhasználniuk.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Kevésbé drágultak tavaly a termőföldek - a szőlő és a gyümölcsös a legdrágább

2019. május 29. 10:20

Ismét áremelkedés jellemezte a magyarországi termőföldpiacot 2018 első három negyedévében, a növekedés mértéke ugyanakkor 2015 óta először mutatott csökkenést, annak ellenére, hogy a forgalom nem esett vissza 2017-hez képest.

Gazdainfó: sertéspestis, madárinfluenza és adminisztrációs határidők

2020. január 8. 04:37

A Gazdainfó rovatunk mostani cikkéből tájékozódhat a gazdákat érintő aktualitásokról és fontos közelgő határidőkről.

Katasztrófához vezethet, ha tovább csökken a biodiverzitás

2019. május 24. 07:36

A növényi vegetáció produktivitásának csökkenése mellett ami igazán rémisztő, az a beporzásért felelős rovarok számának drasztikus csökkenése. Mellettük a kártevőket pusztító madarak és az óceánok és tengerek táplálékláncának alapját képező halfajok száma is drámai csökkenést mutat.

Tovább drágultak a termőföldek

2019. február 28. 15:33

Az adatok ismertetése során elhangzott, hogy tavaly egy hektár termőföld országos átlagára 1,437 millió forint volt, ami 12 százalékkal magasabb a 2017-es átlagárhoz képest.