Agrárközélet

Vidékfejlesztési hitelkeretről írt alá megállapodást az EIB és az NGM

Agrofórum Online

A hitelkeret szerződés célja, hogy segítse a magasabb hozzáadott értékű termékek előállítását, a vállalkozások fejlődését a mezőgazdaságban.

Négyszázmillió euró vidékfejlesztési hitelkeretről szóló megállapodást írt alá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Vazil Hudák, az Európai Beruházási Bank (EIB) alelnöke csütörtökön Budapesten.

Varga Mihály hangsúlyozta: a hitelkeret szerződés célja, hogy segítse a magasabb hozzáadott értékű termékek előállítását, a vállalkozások fejlődését a mezőgazdaság, az erdőgazdaság az élelmiszeripar területén. A hitel a Vidékfejlesztési Programban megvalósuló projektek hazai központi költségvetési forrásainak refinanszírozását biztosítja. Magyarország a hitelkeretet a szerződés alapján 2020 végéig használhatja fel.

A hitel olyan magyar mezőgazdasági beruházások társfinanszírozását szolgálja, amelyek támogatást kapnak az európai mezőgazdasági és vidékfejlesztési alaptól – fejtette ki. A miniszter kiemelte: a hitelkeret hozzájárul ahhoz, hogy a Vidékfejlesztési Program eredményes legyen, a magyar mezőgazdaság versenyképessége javuljon, támogatja a vidéki munkahelyek létrejöttét, és a regionális egyenlőtlenségek oldását is segíti.

A nemzetgazdasági miniszter hozzáfűzte, hogy a hitelkeret felhasználása lehetővé teszi új, innovatív technológiák bevezetését, új ismeretek megszerzését segítő képzési és tanácsadási rendszerek fejlesztését, erdőterületek életképességének javítását, természeti katasztrófák által érintett mezőgazdasági területek termőképességének helyreállítását, a vállalatoknak nyújtott tanácsadási és üzletvezetési szolgáltatások bővítését.

Varga Mihály hangsúlyozta: az EIB nem profitorientált szervezetként nemzetközi összevetésben kedvező feltétellel nyújtja a hitelt. A miniszter kijelentette, hogy az Európai Beruházási Bank, amely az Európai Unió bankjaként széleskörű tapasztalatokkal rendelkezik uniós programok megvalósítása terén, fontos partnere a magyar államnak.

A nemzetgazdasági miniszter megjegyezte: a magyar gazdaságpolitika elismerésének tartja, hogy az EIB a nyáron Budapesten nyitott irodát.

Vazil Hudák, az EIB alelnöke elmondta, hogy a versenyképesség érdekében támogatják az országok tradicionális gazdasági szektorait, segítik a munkahelyek megőrzését, igyekeznek a területi különbségeket csökkenteni, illetve javítani az emberek életminőségét. Hozzátette: az EIB hitelkerete és az európai uniós források lehetővé teszik, hogy javuljon az országok versenyképessége, gazdasági termelékenysége.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Megnyitotta kapuit a 79. OMÉK - középpontban a modernitás, a szakmaiság és a fiatalítás

2019. szeptember 27. 04:36

A vásár ünnepélyes megnyitóján Nagy István agrárminiszter hangsúlyozta: az OMÉK az anyaországi és a határon túli gazdák ünnepe.

Egyre többen dolgoznak az idősek közül

Az 54 év feletti gazdaságvezetők 87%-a tervezi a munkavégzést vagy éppen dolgozik a nyugdíjkorhatár elérése után is.

Ötödik magyar-szerb kormányzati csúcstalálkozó - szerb kollégáival tárgyalt Nagy István agrárminiszter

2019. április 21. 09:18

A tárgyalás legfontosabb témái az állat- és növényegészségügyi hatósági együttműködés, az agrár-élelmiszergazdaságra, az agrárdigitalizációra és a precíziós gazdálkodásra, valamint a GMO-mentes mezőgazdaságra vonatkozó együttműködés voltak.

Fityiszt mutatnak a befektetők az afrikai mezőgazdaságnak

2018. december 2. 10:51

A kis családi farmoknak nagy szükségük lenne hitelre, azonban a befektetők húzódoznak, hiszen több államban nagyon bizonytalan a politikai helyzet, arról nem is beszélve, hogy a termények szállítása bonyolult, költséges és néha kockázatos.