Agrártámogatások

Döntöttek a Zártkerti Programban támogatható pályázatokról

AM Sajtóiroda

Az idei évben is nagy volt az érdeklődés a zártkerti területek infrastruktúrafejlesztésére kiírt pályázat iránt, a rendelkezésre álló forrás több mint kétszeresére érkezett igény az önkormányzatok részéről. Annak érdekében, hogy minél több önkormányzati fejlesztést lehessen támogatni, az Agrárminisztérium úgy döntött, hogy a pályázatok támogatására szánt ez évi keretet – a jövő évi kerettel összevonva – 2,4 milliárd forintra emeli, így az idei évben összesen 232 pályázat támogatására nyílt lehetőség.

Az idei pályázat esetében is települési önkormányzatok, illetve ezek konzorciumai pályázhattak akkor, ha vállalták a zártkertként nyilvántartott ingatlanokon meglévő genetikai sokféleség megőrzését, a mezőgazdasági hasznosítást elősegítő fejlesztésekhez szükséges infrastrukturális háttér fejlesztését, nem utolsó sorban pedig a külterületeken folytatott szőlő- és gyümölcstermesztés fennmaradásának biztosítását.

A pályázat keretében támogatható tevékenységek közé tartozott a zártkertek, kiskertek megközelítését szolgáló utak javítása, ezek csapadékvíz elvezetéséhez szükséges fejlesztések, karbantartások elvégzése; vízvételi hely kialakítása, kút és esővízgyűjtő rendszer kiépítése; villamosenergia-ellátáshoz kapcsolódó fejlesztések létesítése; vadkerítés, vadgazdálkodási/vadvédelmi elemek építése, valamint területrendezés, gyümölcsfa- és/vagy szőlőtelepítés.

A döntést követően az Agrárminisztérium az egyedi fejlesztési igényekhez igazodva – támogatói okiratot köt a nyertes önkormányzatokkal, amelyek a fejlesztés megkezdéséhez szükséges előleget a felhatalmazó levelek megküldését követően kapják meg.

A nyertesek listája ide kattintva érhető el.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Anyakecsketartás átmeneti támogatása kérelembeadás nyílik hétfőn

2020. szeptember 18. 09:17

Az átmeneti támogatás mértéke 8 200 forint/anyakecske, azzal, hogy a támogatás országos szinten a tárgyévre vonatkozóan legfeljebb 32 000 egyed után nyújtható.

Elindult az átmeneti támogatások kifizetése

2020. szeptember 16. 08:47

Első körben 3,12 milliárd Ft-ot utaltak ki összesen 13000 kertészeti tevékenységet végző, méhész gazdálkodó, valamint tejhasznú-tehéntartó számára.

Agrofeed Kft.: 747 millió forint támogatás fermentációs eljárások fejlesztésére

2020. szeptember 8. 04:36

A három éven átívelő projekt célja olyan speciális nedves fermentációs eljárás honosítása és továbbfejlesztése, mellyel kevésbé értékes takarmány-alapanyagok tartósítása és feltárása végezhető el.

Módosult az öntözésfejlesztési pályázatok beadási határideje

2020. június 26. 12:14

Az öntözött területek növelését célzó beruházások eredményes megvalósítása érdekében döntött az Agrárminisztérium a Vidékfejlesztési Program Mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése című pályázatának módosításáról.

Már lehet pályázni sovány tejpor magántárolására

2020. május 13. 15:32

A támogatási kérelmeket 2020. május 7. és 2020. június 30. között lehet benyújtani, visszavonni vagy módosítani a beadás után már nem lehetséges.

Megjelent az agrárágazati civil szervezeteket támogató pályázat 2018. évi kiírása

2018. március 7. 13:22

A pályázható keretösszeg 40 millió forint, az egy pályázattal elnyerhető vissza nem térítendő támogatás összege 300 000 forinttól 2 000 000 forintig terjedhet.

Mondja el véleményét a minőségrendszerekhez történő csatlakozás támogatása pályázatról!

2019. július 12. 08:33

A kérelmek benyújtására 2019. október 1. napjától 2022. december 30. napjáig van lehetőség.