Agrártámogatások

Több pontban is változott a vízvédelmi célú felhívás

NAK

Módosult a VP4-4.4.2.1-16. kódszámú „Vízvédelmi célú nem termelő beruházások: létesítmények kialakítása, fejlesztése” című felhívás.

A „3.4.1.1. Műszaki és szakmai elvárások” című fejezet alábbi pontjai módosultak.

Az „I. A projekt tervezéssel és megvalósítással kapcsolatban az alábbi elvárásoknak kell megfelelni” pontja szerint egységesen módosult a „Támogatói Okirat kézbesítésétől számított” kifejezés a „Támogatói Okirat hatálybalépésétől számított” kifejezésre. Ennek értelmében „…A hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elvét, valamint az átlagos piaci árnak történő megfelelést a támogatási okirat hatálybalépését követően is biztosítani kell….”.

Továbbá „III. A támogathatóság feltételei” közül törlésre kerültek az alábbi feltételek:

  • a jogszerű földhasználat igazolás csatolása;
  • a felhívás 3.1.1.2. a) pontja (Területi vízvisszatartást szolgáló vízi létesítmények kialakítása, fejlesztése, a mélyfekvésű, vízvisszatartásra alkalmas területeken) esetén kizárólag csak azok a mezőgazdasági termelők részesülhetnek támogatásban, akik olyan területet akarnak bevonni a projektbe, amely a MePAR szerint részben vagy teljes mértékben belvíz veszélyeztetett területet érint;
  • a 3.1.1.2. b) pontja (Erózió elleni védelmet biztosító létesítmények kialakítása, fejlesztése) esetén a fejleszteni kívánt területekre vonatkozóan a túlzott mennyiségű csapadék, valamint mederből kilépő víz által okozott vízkárok vízügyi igazolásának csatolása.

Fentiek értelmében a jogszerű földhasználat igazolása nem szükséges, továbbá a mélyfekvésű, vízvisszatartásra alkalmas területeken területi vízvisszatartást szolgáló vízi létesítmények kialakítása, illetve fejlesztése esetén a jogosultság feltétele, az ingatlan nyilvántartás szerinti besoroláshoz kötött. Az erózió elleni védelmet biztosító létesítmények kialakítása és fejlesztése esetén a támogathatóság feltétele talajtani és talajmechanikai szakvélemény a projekt indokoltságáról, valamint, hogy a projekt kizárólag mezőgazdasági hasznosítású területen valósulhat meg.

Emellett a „4.4.2. Kiválasztási kritériumok” című fejezet, „3. Tartalmi értékelési szempontjairól” szóló táblázat egyik pontja egészült ki, amely szerint már nem csak a VP-4-10.1.1-15 kódszámú, hanem a VP4-10.1.1-16 kódszámú Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés tekintetében támogatói okirattal rendelkezők is kaphatnak pontot.

A pályázattal kapcsolatos módosítás itt, az aktualizált pályázati felhívás pedig itt érhető el.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Anyakecsketartás átmeneti támogatása kérelembeadás nyílik hétfőn

2020. szeptember 18. 09:17

Az átmeneti támogatás mértéke 8 200 forint/anyakecske, azzal, hogy a támogatás országos szinten a tárgyévre vonatkozóan legfeljebb 32 000 egyed után nyújtható.

Elindult az átmeneti támogatások kifizetése

2020. szeptember 16. 08:47

Első körben 3,12 milliárd Ft-ot utaltak ki összesen 13000 kertészeti tevékenységet végző, méhész gazdálkodó, valamint tejhasznú-tehéntartó számára.

Agrofeed Kft.: 747 millió forint támogatás fermentációs eljárások fejlesztésére

2020. szeptember 8. 04:36

A három éven átívelő projekt célja olyan speciális nedves fermentációs eljárás honosítása és továbbfejlesztése, mellyel kevésbé értékes takarmány-alapanyagok tartósítása és feltárása végezhető el.

Hétmilliárd forint értékű energiahatékonysági pályázatról döntöttek

2019. január 17. 14:06

Az Irányító Hatóság mostani döntésének köszönhetően az elnyert támogatást a pályázók az innovatív és környezetbarát, energiahatékonyság javítását – elsősorban megújuló energia felhasználásával – szolgáló fejlesztések megvalósítására használhatják.

Közel egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázatokon

2020. szeptember 23. 10:02

Az idei hungarikum-pályázat támogatási keretösszegét 230 millió forintról 750 millió forinttal emelték, így 980 millió forintot oszthattak ki, további 50 millió forintot pedig egyedi támogatásokra fordítanak.

Meghaladja az 1300 milliárd forintot az eddigi vidékfejlesztési támogatások összege

2019. február 10. 09:47

20 pályázati felhívás jelenleg is nyitva áll az érdeklődők számára, azonban fontos, hogy azok valóban összhangban legyenek a fejlesztési elképzelésekkel, és a vidéki szereplők valós fejlesztési igényeit szolgálják.

Kihirdették a Zártkerti Program nyerteseit

2018. március 29. 14:29

A pályázatok támogatására 2.000.000.000 forint áll rendelkezésre, projektenként maximálisan 10.000.000 forint értékben.