Agrártámogatások

Több mint 350 LEADER pályázatról döntöttek

AM Sajtóiroda

Több mint 350 kérelem támogatásáról született döntés első körben a LEADER Program helyi fejlesztéseket támogató pályázatai esetében. Az akciócsoportok jól mérték fel a térség igényeit, hiszen a megjelent felhívásokra több mint 10 ezer kérelem érkezett be, mintegy 41 milliárd forint forrásigénnyel – mondta el Kis Miklós, az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára az Irányító Hatóság által szervezett LEADER képzésen, Kecskeméten.

Mint hangsúlyozta, a 2014-2020 közötti uniós ciklusban a kormány kiemelt figyelmet fordított arra, hogy valóban a helyi igényeknek megfelelő, szakmailag megalapozott Helyi Fejlesztési Stratégiák készüljenek, majd ennek nyomán a közösség érdekeit szolgáló pályázati felhívások jelenjenek meg. A 103 elismert helyi akciócsoport 2017. október vége óta összesen 621 pályázatot hirdetett meg, amelyek több mint fele már lezárult.

Azon kérelmek esetében, ahol az akciócsoportok és a Kormányhivatalok az ügyintézést, illetve a végső jogosultsági ellenőrzéseket elvégezték, az első döntések meghozatala is elindulhatott, valamint a nyertes pályázók a támogatói okiratokat is folyamatosan megkapják ügyfélkapujukon keresztül – emelte ki az államtitkár. Ennek eredményeképpen több mint 350 kérelem támogatásáról született döntés, amelyet további nyertes kérelmek kihirdetése követ majd a napokban.

Az Irányító Hatóság által szervezett országos szakmai felkészítő képzésen a résztvevő helyi akciócsoportok képviselői tájékoztatást kaptak az aktuális és a jövőben várható feladatokról. Emellett lehetőség nyílt a program végrehajtásában szerzett tapasztalatok megvitatására és a jó gyakorlatok továbbadására is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Anyakecsketartás átmeneti támogatása kérelembeadás nyílik hétfőn

2020. szeptember 18. 09:17

Az átmeneti támogatás mértéke 8 200 forint/anyakecske, azzal, hogy a támogatás országos szinten a tárgyévre vonatkozóan legfeljebb 32 000 egyed után nyújtható.

Elindult az átmeneti támogatások kifizetése

2020. szeptember 16. 08:47

Első körben 3,12 milliárd Ft-ot utaltak ki összesen 13000 kertészeti tevékenységet végző, méhész gazdálkodó, valamint tejhasznú-tehéntartó számára.

Agrofeed Kft.: 747 millió forint támogatás fermentációs eljárások fejlesztésére

2020. szeptember 8. 04:36

A három éven átívelő projekt célja olyan speciális nedves fermentációs eljárás honosítása és továbbfejlesztése, mellyel kevésbé értékes takarmány-alapanyagok tartósítása és feltárása végezhető el.

Módosult a mezőgazdasági vízgazdálkodási felhívás

2018. december 18. 10:03

Több pontos is módosult a mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése című pályázat (VP2-4.1.4-16). A támogatási kérelmek benyújtására 2020. augusztusig van lehetőség.

Meghosszabbították a REL-pályázatok beadási határidejét

2020. február 28. 11:47

A pályázati felhívás a benyújtási határidőn kívül a korábbiakhoz képest egyetlen vonatkozásban változott.

Univerzális traktort adtak át Kecskéden a Magyar Falu Programnak köszönhetően

2020. július 13. 06:46

A Magyar Falu Program keretében a Kormány 2020-ban is pályázatot hirdetett a Magyarország területén működő 5000 fő, és ez alatti állandó lakosságszámú települési önkormányzatok számára közterület karbantartását szolgáló eszközbeszerzésre. A támogatás célja a belterületi közterületek rendezettségének támogatása, feltételeinek javítása, megfelelő eszközállomány biztosítása.

Gazdainfó: újranyílt támogatások és pályázatok hete

2020. szeptember 2. 09:31

A VP ciklus végén várható volt, hogy egyes beragadt források miatt újra nyitnak majd pályázatokat, így a hét fő híre a vasárnap kiírt Állattartó telepek fejlesztése és a Kertészeti üzemek korszerűsítése pályázat. A COVID miatt támogatási programokat is hosszabbítottak, íme a fő tudnivalók, linkekkel együtt a Gazdainfóban.