Állattenyésztés

Bulgária kerítést épített a bolgár-román határra az afrikai sertéspestis miatt

MTI

Bulgária befejezte a kerítésépítést a bolgár-román határon. A 133 kilométeres kerítéssel azt próbálja megakadályozni, hogy a vándorló vadállatok Bulgáriába is átjuttassák a Romániát sújtó afrikai sertéspestis kórokozóját.

A kerítésépítésről az Agerpres román hírügynökség közölt hírt a bolgár Novinite hírügynökségre hivatkozva. Janko Ivanov bolgár mezőgazdasági miniszterhelyettes közölte: a kerítést négy hét alatt sikerült megépíteni.

„A kerítés elkészült a 133 kilométeres határszakaszon, jelenleg szögesdrótot és olyan elemeket szerelnek fel rá, amelyek elriasztják a vándorló vadállatokat” – mondta a miniszterhelyettes.

Ivanov rendkívül aggasztónak vélte a romániai afrikai sertéspestisjárványt, különös tekintettel arra, hogy a legnagyobb romániai sertésfarm, melyet elért a fertőzés, alig ötven kilométerre van a bolgár határtól.

Romániában szombaton jelentették be, hogy a kórokozó megjelent Románia legnagyobb farmján, a dél-keleti Braila megyében, ahol a hatóságoknak mintegy 140 ezer állatot kell megsemmisíteniük. Előtte már több mint 117 ezer sertést pusztítottak el egész Romániában, ahol tavaly júliusban mutatták ki először a kórokozót Szatmárnémetiben.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

30 százalékot drágult egy év alatt a sertéshús - ez még nem a vége

2019. augusztus 26. 09:34

Sertéshúst ilyen drágán még sose vásárolt külföldről a hazai húsipar, az import kilónkénti ára közelít a 600 forinthoz.

A magyar sertéshús thaiföldi exportjáról tárgyaltak

2019. augusztus 23. 07:07

A magyar sertéshús thaiföldi exportjának engedélyezéséről és a sertéspestis elleni sikeres magyar intézkedésekről tárgyaltak Budapesten a thaiföldi agrártárca, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a képviselői - közölte a KKM az MTI-vel.

A húsárak drágulására lehet számítani - Dél-Koreában is felütötte fejét a sertéspestis

2019. október 26. 10:36

A napokban Dél-Korea bejelentette, hogy már öt farmon találtak sertéspestisben megbetegedett állatokat, elsősorban az észak-koreai határ közelében, és szeptember 17-e óta több mint 15 ezer sertés kényszervágását rendelték el.

A stresszes sertés nem jó sertés

2019. augusztus 21. 07:17

A Farmerexpo adott otthon a Sertéstenyésztési konferenciának, amely az ágazat aktuális kérdéseivel, problémáival foglalkozott, illetve igyekezett azokra megoldási lehetőségeket kínálni.