Állattenyésztés

Erősödik a tejpiac szervezettsége

Világgazdaság

A tejpiac szervezettségét erősíti, hogy a terméktanácsi tagságtól függetlenül minden termelő, feldolgozó és kereskedő köteles jelenteni - írja a Világgazdaság.

A tejmarketingalap működése 2020 végéig biztosítva van, miután a földművelésügyi miniszter további három évre kiterjesztette az ágazat összes szereplőjére a befizetési kötelezettséget – mondta a Világgazdaságnak Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója. Ez a rendszer 2015 eleje óta működik a tejpiacon. Akkor azért kezdeményezte a terméktanács a befizetési kötelezettség kiterjesztését, mert a tej és tejtermékek népszerűsítésének előnyeit mindenki élvezte, logikusnak és igazságosnak tűnt tehát a „potyautasok” bevonása.

A tejpiaci szervezettséget jelzi, hogy a feldolgozók 96, illetve a termelők csaknem 75 százaléka tagja a terméktanácsnak, a hét nagy kiskereskedelmi láncból pedig négy lépett be – közölte Harcz. A marketingjárulék mértéke a tej és tejtermék forgalmazásából származó, a tárgyévet megelőző naptári évben keletkezett nettó árbevétel fél ezreléke. A járulék megfizetése helyett választható a terméktanács védjegyének használata a védjegyhasználati díj megfizetésével – tette hozzá. A marketingalapba évente 140-160 millió forintot fizetnek be, melyből kizárólag cégsemlegesen folyhat a tej és a tejtermékek népszerűsítése.

A cél több, gyakoribb és tudatosabb tej- és tejtermékfogyasztásra való ösztönzés, segítség az egészségtudatos táplálkozás kialakításában, illetve a tejtermékek sokféleségének és az egészséges táplálkozásban betöltött szerepének bemutatásával.

Kuriózum a magyar jogrendben, hogy egy tavaly márciusi rendelettel a földművelésügyi miniszter a terméktanácsi tagoknál működő piaci jelentéstételi kötelezettséget kiterjesztette a nem tag szereplőkre is. Az ügyvezető igazgató szerint ez fontos lépés a néhány tisztességtelen piaci magatartást folytató nagykereskedő kiszűrésében. Ennek ellenőrzését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal végzi, és a bejelentés elmulasztása szigorú szankciókkal jár. Itt hamarosan rendelkezésre áll egy éves adatbázis, amelyet már össze lehet vetni a KSH és a marketingalapba érkező befizetések adataival. A terméktanács azért is lobbizik, hogy a kormány terjessze ki az áfacsökkentést a forgalom nagy részét adó UHT- és ESL-tejekre, illetve több tejtermékre, valamint a piaci adatokat vessék össze az elektronikus árukövetési rendszerben lévő információkkal, hogy végképp ellehetetlenüljön az áfacsalók helyzete.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Ez lenne a siker titka? A hagyomány és az innováció találkozása a román mezőgazdaságban

2019. október 1. 11:10

Sok hasonlóságot fedezhetünk fel a román és volt szocialista országok mezőgazdaságában, hiszen ugyanazokkal problémákkal küzdenek: kiöregedő gazdatársadalom, előnytelen birtokszerkezet, a multinacionális vállalatok térhódítási kísérletei és a fogyasztói passzívitás a hazai, illetve a helyben termelt termékek irányába. A problémákra adott válaszok azonban sokszor eltérnek a keleti blokk megoldásaitól, és az uniós források ésszerű felhasználásával Romániának jó esélye van arra, hogy a közeli jövőben a térség meghatározó mezőgazdasági szereplőjévé váljon.

Életmód Képgaléria

Az önköltséget is alig fedezi a nyerstej ára

2019. július 16. 08:13

A hazai nyerstej felvásárlási átlagára 2017 januárja óta, mintegy 29 hónapja a 91-101 Ft/kg-os sávban mozog.

Kétmilliárdos áfacsalási ügyben hoztak ítéletet

2018. november 29. 07:46

A vádlottak főként Szlovákiából beszerzett tejet Magyarországon beszerzési ár alatt, nettó áron értékesítettek és az adóhatóságot megtévesztve nem fizették be az általános forgalmi adót.

Növekszik a hazai szarvasmarha állomány

2019. június 21. 09:33

A hazai tejágazat növekedő pályán van, a korábbi évek piaci nehézségeit veszteség nélkül átélő s nemcsak túlélő ágazat mára stabil alapon működik.