Állattenyésztés

Ismét szállíthatunk marhahúst és –húskészítményeket Szaúd-Arábiába

Agrofórum Online

A magyar állategészségügyi hatóság munkájának eredményeként 16 év után ismét lehetővé vált, hogy marhahúst és –húskészítményeket szállítsunk Szaúd-Arábiába. A közel-keleti ország március végétől nyitotta meg kapuit a magyar termékek előtt. A Földművelésügyi Minisztérium (FM) már be is nyújtotta a három, szaúdi hatóság által végzett auditon 2016-ban részt vett vállalkozás adatait az arab monarchia hatóságának.

A Szaúdi Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyeleti Hatóság március végén oldotta fel a magyar marhahússal és készítményeivel szemben 2001 óta fennálló exportkorlátozást. Az öböl-menti ország hatóságának szakértői 2016 áprilisában végeztek helyszíni ellenőrzést hazánkban, melynek eredményeképp immár a magyar hatóság (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal) hatásköre a szaúdi exportra való jogosultság odaítélése. A kedvező döntés a magyar hatóság hazánk állategészségügyi helyzetének javításáért végzett munkájának elismerése.

Szaúd-Arábia meghatározó importőr a termékkör tekintetében. 2016-ban 178 ezer tonna marhahúst importáltak, így a tilalom feloldása komoly lehetőség a hazai vállalkozások számára. A 2016-ban végzett ellenőrzésen részt vett vállalkozások adatait az FM már továbbította a szaúdi hatóságoknak a regisztráció mielőbbi befejezése érdekében.

A Kormány kiemelt célja, hogy a magyar vállalkozások számára új piaci lehetőségeket teremtsen. Ennek szellemében a feldolgozott termékeket követően az élő szarvasmarhák exportkorlátozásának feloldása érdekében újabb szaúdi delegációt fogadtak az év elején a magyar szakemberek. A látogatás eredménye az előzetes információk szerint hasonlóan kedvező kimenetelű lesz.

(FM Sajtóiroda)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Meghosszabbítják az állattartói adategyeztetés határidejét

2020. május 14. 14:02

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a járványhelyzetre való tekintettel június 15-ig meghosszabbítja az állattartói adategyeztetés határidejét.

Közeleg a tartási helyek adategyeztetésének határideje

2020. június 7. 10:47

Június 15-én lejár a több tartási hellyel rendelkező állattartók adategyeztetésének a meghosszabbított határideje.

Jogszabályi változások a gyümölcsültetvény-telepítéssel kapcsolatban

2018. február 4. 11:48

A gyümölcsültetvények engedélyezésének feltételeit, a gyümölcsültetvény kataszter vezetésének követelményeit a termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény határozza meg. A törvény 2018. január 1-i hatállyal számos ponton változott.

Kétezer gyümölcsfaoltványt semmisítettek meg két ellenőrzésen

2020. április 23. 08:33

A Nébih arra kéri a vásárlókat, hogy semmiképpen ne vegyenek meg bizonytalan eredetű gyümölcsfa-csemetéket, hanem kizárólag a hatóság által felügyelt faiskolai lerakatokban, árudákban vásárolják meg az ültetésre szánt alapanyagot!