Állattenyésztés

Jelentős bővülés várható a baromfipiacon

Világgazdaság

A madárinfluenza előtti utolsó békeévhez képest is jelentős bővülést várnak a baromfipiacon a szakmabeliek. A termelésnövekedés már most látszik.

Bizakodók a baromfitenyésztők, amit az is táplál, hogy a brazil húsbotrány miatt az Európai Unió részlegesen korlátozta a dél-amerikai országból származó baromfihús importját.

Az európai piaci árakat letörő brazil csirke nyomásától megszabaduló hazai termelők becslések szerint a tavalyi, összesen 601 ezer tonnás baromfitermelést mintegy 100 ezer tonnával emelnék.

Az optimizmus a brojler- és a víziszárnyas-ágazatot egyaránt jellemzi, csak a pulykánál várnak stagnálást.

Brojlercsirkéből közel 34,5 ezer tonnával, 8,6 százalékkal lehet nagyobb az idei felvásárlás, de még jobban nőhet a víziszárnyaspiac: libát élősúlyban összesen 33,5 (ezen belül hízott libát 53,9), kacsát pedig 87,2 százalékkal többet terveznek hizlalni. A pecsenyekacsa mennyiség a tervek szerint megduplázódik.

A madárinfluenza okozta termeléscsökkenés után természetes a termelés felfutása, az erre az évre előre jelzett, több mint 700 ezer tonna baromfi azonban a 2016-os, utolsó békeévben előállított 620 ezer tonnát is nagymértékben meghaladja.

Akkor ugyanis még kevésbé éreztette hatását az év végén fejét felütő járvány – hívta fel a Világgazdaság figyelmét Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnök-igazgatója. A pulykapiacon várt stagnálást a jelentős lengyel túltermeléssel magyarázza a szakember, a túltermelés hatására összeomlott az ottani piac, és zuhantak az árak.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Rekordteljesítményt érhet el a mezőgazdaság

2018. december 11. 08:05

A bruttó hazai termék (GDP) volumene 2018. I-III. negyedévében a 4,8 százalékkal bővült, a mezőgazdaság teljesítménye 2,4 százalékkal növekedett éves alapon.

Saslikparti

2019. szeptember 13. 04:39

Használjuk ki az ősz napsütéses hétvégéjét egy kerti sütögetésre, melynek egyik közkedvelt fogása az egyszerű, de nagyszerű rablóhús, más néven saslik.

Tovább terjed a madárinfluenza Lengyelországban

2020. január 14. 09:31

A lengyelországi baromfihús és tojás importját már leállította Szingapúr, Hongkong, a Dél-afrikai Köztársaság, Japán, Kína, Dél-Korea és az Egyesült Arab Emírségek, Ukrajna és Fehéroroszország pedig korlátozásokat vezetett be.

Kétmilliárd forint támogatás érhető el a baromfi- és sertéságazatban

2019. június 18. 12:33

A támogatási kérelem 2019. június 24. és július 5. között nyújtható be a Magyar Államkincstárhoz, a Kincstár által rendszeresített és a honlapján közleményben közzétett nyomtatványon.