Állattenyésztés

Ma rendezik meg az ötödik Baromfi Világnapot

Baromfi Termék Tanács

Az idén ötödik alkalommal rendezi meg a Baromfi Termék Tanács (BTT) a Baromfi Világnapot. Az esemény célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a baromfiágazati szereplőkre, akik egyre fontosabb szerepet töltenek be a világ élelmiszer-ellátásában.

Május 10-én rendezi meg az idén a magyar baromfiágazati szereplőket összefogó BTT a Baromfi Világnapot a budapesti Vajdahunyadvárban. Ez az ötödik ilyen esemény a világnap 2014-es bevezetése óta. A magyarországi rendezvényen neves külföldi és magyar szakértők tartanak előadásokat a baromfiszektor helyzetéről és kilátásairól.

Az ünnepi alkalom célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a baromfiszektorban működő vállalkozásokra, amelyeknek egyre fontosabb szerepük lesz a világ élelmiszer-ellátásában. A baromfitermelésnek is óriási a felelőssége abban, hogy a 2050-re prognosztizált 9 milliárdnyi ember élelmiszerigényét a lehető legteljesebben kielégítse. A baromfiszektor az egyetlen olyan ágazat, amely e kihívásnak a legnagyobb mértékben meg tud felelni. A termékpálya a legnagyobb fehérje-kibocsátónak számít, a világ összesített baromfifogyasztása pedig egyes kimutatások szerint már 2015-ben meghaladta a sertéshúsét.

A nemzetközi szintű Baromfi Világnap bevezetését a Baromfi Termék Tanács kezdeményezte. A világnap megtartását az Európai Baromfi-feldolgozók és -kereskedők Szövetsége (avec), a Nemzetközi Baromfi Tanács (IPC) és a tudományos baromfis világszervezet (WPSA) is támogatja.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Színes csirkékről álmodtak…

2018. szeptember 13. 06:30

A kilencvenes években, amikor a gasztroforradalom hullámai végig söpörtek Magyarországon, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ehhez szükség van minőségi alapanyagokra is. Ennek a felismerésnek a hatására jópáran gondolták azt, hogy ideje pályát módosítani, hogy aztán sajtkészítővé, kertésszé vagy akár mangalica tenyésztővé váljanak. Közülük kevesen maradtak talpon, termékeik, ha még jó minőségűek voltak is, nem feleltek meg a piac követelményeinek.

Nőtt a szarvasmarha kivitel

2018. május 10. 06:55

Marhahúsból 40 százalékkal többet szállítottak külföldre a feldolgozók, az áremelkedésnek köszönhetően a kivitel értéke ennél is nagyobb mértékben, összesen 64 százalékkal bővült.

Baromfi-genetikai kutatóbázist adtak át Vas megyében

2018. október 31. 10:55

Egyre inkább elvárás, hogy a ketreces tojótyúktartást váltsa fel az alternatív - hagyományosnak is mondott - mélyalmos tartás, ugyanakkor olcsó tömegtermelésre a ketreces tartás még alkalmasabb.

Növekedhet idén az uniós baromfitenyésztés

2020. június 5. 12:02

Az EU baromfitenyésztése ebben az évben várhatóan növekedni fog, bár mérsékelt ütemben. Az Európai Bizottság arra számít, hogy a növekedés 1,2% -kal magasabb lesz, mint tavaly.