Állattenyésztés

Minőségi javulás szükséges a hazai húsmarhaállományban

Magyar Hírlap

A hazai gyepterületek a mai marha- és kiskérődző-állomány dupláját el tudnák tartani szakszerű gyepgazdálkodással és legeltetéssel – írja a Magyar a Hírlap.

A húsmarhaállomány húsz év alatt a nyolcszorosára növekedett Magyarországon egyrészt a hosszú ideje tartó kedvező piaci helyzetnek, másrészt a jelentős mértékű célzott támogatásoknak köszönhetően – mondta Wagenhoffer Zsombor, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének ügyvezető igazgatója a szerdai Magyar Hírlapban. Hozzátette: a mennyiségi fejlődéssel a minőségi javulás nem tartott lépést, ezért a jövőben erre nagyobb hangsúlyt kell fektetni. Megjegyezte, hogy a gyepterület a jelenlegi húsmarha- és kiskérődző-állomány dupláját lenne képes eltartani, ha szakszerű lenne a gyepgazdálkodás és a legeltetés.

Wagenhoffer Zsombor felhívta a figyelmet arra is, hogy legkésőbb 2018 novemberétől a szarvasmarha, sertés, ló, juh és kecske vonatkozásában már nem a nemzeti szintű szabályok, hanem az unió állattenyésztési rendelete szerint kell valamennyi tagországban a törzskönyvezést, a teljesítményvizsgálatokat, valamint a tenyészállat- és szaporítóanyag-forgalmazást végezni. Az új helyzethez alkalmazkodás tétje, hogy a hazai tenyésztők és tenyésztőszervezetek versenyben tudjanak maradni. Ehhez meg kell teremteni a megfelelő jogszabálykörnyezetet. Az ügyvezető elmondta azt is, hogy az Agrárminisztérium jelenlegi szervezeti rendszerében a szakmájuk képviselete nem elég markáns, ezért önálló állattenyésztési osztály létrehozását javasolják.

A teljes interjú ide kattintva olvasható.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Elítélték, amiért borzalmas körülmények között tartotta haszonállatait

2019. február 26. 10:03

A szakhatóság munkatársai a telephelyen több mint egy tucat kecske, egy juh és egy szarvasmarha tetemét találták meg. A láncra vert kutyák előtt állati csontok és végtagmaradványok voltak, azt bizonyítva, hogy a férfi az elpusztult jószágokkal etette a kutyáit.

Jól kezdték az évet a hazai vágóhidak

2018. május 28. 07:43

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) jelentése szerint az üzemekben 11 százalékkal több szarvasmarhát, 1,7 százalékkal több sertést és 15 százalékkal több baromfifélét dolgoztak fel az első negyedévben, mint az előző év azonos időszakában.

A szarvasmarha-ágazat támogatását 2020 után is fenn kívánja tartani az Agrárminisztérium

2018. augusztus 13. 07:18

Az átmeneti nemzeti támogatások 2020-ig biztosan fennmaradnak, 2018-ban tervezik az előlegfizetést, amire október 16-a után kerülhet sor.

"Marha" nagy luxus! - Vakarógépek működnek a dán tehenészetekben

2019. január 20. 05:33

Az automata vakarógép nem igényel kezelőt, a tehén szőre tisztább lesz, arról nem is beszélve, hogy élénkül a vérkeringés, és – állítólag – ez a stressz levezetésére is alkalmas.