Állattenyésztés

Újabb állományban azonosították a madárinfluenza megbetegedést

Agrofórum Online

Az elmúlt napokban több európai államban is azonosították a madárinfluenza (H5N8) jelenlétét. Magyarországon újabb megbetegedés történt egy kiskunmajsai kacsatartó gazdaságban.

Az elmúlt napokban több európai államban is azonosították a madárinfluenza (H5N8) jelenlétét. Magyarországon újabb megbetegedés történt egy kiskunmajsai kacsatartó gazdaságban. A vírus terjedésének megakadályozása érdekében az állatok leölését – állami kártalanítás mellett – már a gyanú alapján megkezdte az állategészségügyi szolgálat.

2016. november 9-én madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki a NÉBIH laboratóriuma a Bács-Kiskun megyei Kiskunmajsán lévő nagylétszámú kacsatartó gazdaságban. A fertőzött állományban megemelkedett elhullást tapasztaltak, továbbá megjelentek a betegségre jellemző klinikai tünetek is. A hatóság a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtette. A fertőzött gazdaság körül 3 km sugarú védőkörzetet és 10 km sugarú megfigyelési körzetet rendel el a hatóság. A vírus terjedésének megakadályozása érdekében a fertőzött állomány leölését az állategészségügyi szolgálat szakemberei már a gyanú alapján megkezdték.

A kimutatott szerotípus (H5N8) megegyezik a 2016. november 3-án Békés megyei pulykaállományban kimutatott vírustörzzsel. A vadmadarak valószínűsíthető fertőzésközvetítő szerepe miatt dr. Bognár Lajos országos főállatorvos már a betegség korábbi megjelenésénél, 2016. november 3-án az egész országra kiterjedően elrendelte, hogy a baromfikat kizárólag teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen kell etetni és itatni. A takarmányt zárt, fedett helyen kell tartani és tárolás során biztosítani kell, hogy a takarmányhoz ne férjen hozzá idegen fajú állat. A H5N8 vírustörzs a baromfiállományokra veszélyes, emberi megbetegedést nem okozott.

Az elmúlt napokban több európai országból is tájékoztatás érkezett arról, hogy elhullott vadmadarakban azonosították a madárinfluenza megbetegedést. A betegségről, az aktuális információkról a NÉBIH folyamatosan frissülő cikkeiben tájékozódhatnak:

http://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza

(FM Sajtóiroda)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Egyszerűsödött az állatlétszám igazolása a baromfitartók számára

2020. május 27. 12:53

A Nébih tájékoztatja a baromfitartókat, hogy a Magyar Államkincstár döntése alapján az állatbetegségek megelőzésével, leküzdésével kapcsolatos támogatások alapjául szolgáló állatlétszám megállapításához és igazolásához a madárinfluenza leölési határozatok adatai is felhasználhatóak a kifizetés kérelmezésekor.

Már 226 állattartó telepen mutatták ki a madárinfluenzát

2020. április 28. 08:34

Hasonlóan más európai országokhoz, nagy valószínűséggel a madárinfluenza-vírus fertőzést Magyarországon is a vándorló vadmadarak okozták.

Elkészült a baromfiágazat 2020-2025 közötti fejlesztési lehetőségeit bemutató stratégia

2019. november 15. 14:03

Ha növelni akarjuk baromfitermék-kibocsátásunkat, a több évtizede épült baromfitartó telepek korszerűsítése és bővítése elengedhetetlen.

Nőtt az uniós takarmánytermelés

2019. március 14. 12:46

Az ernyőszervezet kiemelte az aszály és a hőhullám hatását a nyár végén, különösen Északnyugat-Európában, ami amiatt a szarvasmarha-takarmány iránti kereslet is növekedett.