Állattenyésztés

Várható volt: tiltólistán a magyar sertéshús

NAK

Európai és ázsiai országok tiltották ki piacukról a magyarországi sertéshúst az afrikaisertéspestis-eset miatt – közölte a magyar hatóság.

A magyarországi húsfeldolgozók számára jelentős érvágás az exporttilalom.

Az afrikai sertéspestis (ASP) hazai felbukkanása – egy Heves megyében talált vaddisznótetemben mutatta ki a fertőzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) laborja – komoly következményeket hozott az Ázsiába szállító magyarországi sertéshús-exportőröknek. Annak ellenére, hogy – a NÉBIH nak.hu-nak megküldött tájékoztatása szerint – Magyarország egész területén ezt az egy ASP-esetet állapították meg.

„Harmadik országba irányuló sertéskivitellel kapcsolatban idáig a japán, a tajvani, a dél-koreai, a szingapúri és a szerb állategészségügyi hatóság tájékoztatta a magyar állategészségügyi szolgálatot az ASP miatt bevezetett importkorlátozásokról. Az elkövetkező időben várható a többi kereskedelmi partner korlátozása is. Fontos kiemelni, hogy amennyiben az exportbizonyítvány a szállítás feltételeként előírja az afrikai sertéspestistől való „országmentességet”, akkor április 23-tól semmilyen körülmények között nem lehet szállítást indítani” – közölte a nak.hu érdeklődésére a NÉBIH sajtóosztálya.

Az uniós előírásoknak megfelelően a fertőzött területről élő vaddisznó, vaddisznótest és vaddisznóhús semmilyen formában nem szállítható ki. A hazai főállatorvosi rendelkezések alapján a vaddisznótesteket kizárólag azok vizsgálatát követően, a negatív virológiai eredmény birtokában és csak a fertőzött területen belül lehet felhasználni. A házisertések pedig csak az illetékes járási hivatal előzetes engedélye alapján, az elvégzett vizsgálatok kedvező eredménye után szállíthatók ki a fertőzött területről, de csak magyarországi célállomásra.

A magyarországi húsfeldolgozók számára jelentős érvágás a tilalom. Az utóbbi években ugyanis Japán lett a fő piacuk, onnan származott az árbevételük negyede (76,2 millió euró), Tajvan és Dél-Korea a hatodik, illetve a tizenegyedik helyen áll ebben a rangsorban. Az ázsiai államok a tiltást általában minimum kétéves ASP-mentességet követően oldják fel.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Növekedett a szarvasmarha- és a sertésállomány

2018. július 11. 12:16

Tavaly decemberhez viszonyítva idén júniusban a szarvasmarha- és a tehénállomány 10 ezerrel, illetve 2 ezerrel nőtt.

A kormány kész segíteni az afrikai sertéspestis miatt az ágazatnak

2018. június 13. 04:30

Elsősorban azokat a gazdaságokat érte kár, amelyek főleg Távol-Keletre értékesítették termékeiket.

A sertéshús- és baromfihús-ágazat a járvány nagy vesztese

2020. május 27. 10:16

Mindkettőben kettős vírushatás volt érzékelhető, hiszen a sertések esetében az afrikai sertéspestis a világpiacot is jelentősen befolyásoló módon Kínában is súlyos válságot okozott, illetve a baromfikat is érintette egy komolyabb vírus.

Száj- és körömfájás ütötte fel a fejét az orosz-kínai határnál

2020. február 12. 15:32

Az orosz hivatalos jelentések szerint a regisztrált 58 fertőzött szarvasmarhát és 18 sertést megsemmisítették, hogy gátat vessenek egy esetleges járvány kitörésének.