Állattenyésztés

Várhatóan 2021-től csökkenni fognak a baromfiágazat uniós támogatásai is

MTI

Sok válságot megélt és túlélt a baromfiágazat, de lehet, hogy ismét nehézségek előtt áll, mivel várhatóan 2021-től csökkenni fognak az uniós agrártámogatások, amire fel kell készülni - mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára a Libatenyésztők Szakmai Konferenciáján, melyet a XX. Kiskunfélegyházi Libafesztivál keretében tartottak.

Farkas Sándor hozzátette: a madárinfluenza következtében a baromfiágazatban az elmúlt néhány év különösen nehéz volt, és azt sem lehet garantálni, hogy ne következzen be ismét hasonló járvány, de mint mondta: nem félti a baromfiágazatot, amely a világ minden piacán megállja a helyét és a kormányzat is biztonságos alapot teremtett az ágazat működéséhez.

Az államtitkár úgy vélekedett: várhatóan 10-12 százalék körüli lehet majd a visszaesés az uniós agrártámogatásokban, de hozzátette: az erről szóló tárgyalások még nem fejeződtek be.

Farkas Sándor az MTI érdeklődésére közölte, a baromfiágazat kezdi kiheverni az elmúlt évek válságát és ismételten felfelé ívelő pályára áll. Hozzátette: a hazai baromfiágazat a rendszerváltást követően megtartotta döntően magyar tulajdonosi körét, ami mindenképpen figyelemreméltó eredmény és remélhetőleg a jövőben is így marad.

„Az ágazat súlyát jól tükrözi, hogy kibocsátása 2017-ben 317 milliárd forint volt, ami a teljes mezőgazdasági kibocsátás több mint 12 százalékát jelenti. Beszédesek azok a számsorok is, amelyek szerint a hazai hústermelés 52 százalékát a baromfiágazat adja, míg baromfihúsból az ország önellátottsági szintje meghaladja a 170 százalékot és az ágazatban mintegy 60 ezer ember talál megélhetést” – tájékoztatott Farkas Sándor, aki hozzátette: a lúdágazat teljesítménye 2017-ben, a madárinfluenza következtében, mintegy 20 százalékkal maradt el a korábbi évhez képest.

Az export a 2018. évi első fél éves adatok alapján jelentős növekedésnek indult, és örvendetes, hogy a lúdállomány létszáma 3,3 millió egyed, amely 18 százalékkal magasabb a tavalyi szinthez képest – közölte az MTI-vel Farkas Sándor, aki hangsúlyozta, hogy az évi 1800 tonna mennyiségű libamájexporttal világelső Magyarország.

Kiskunfélegyházán huszadik alkalommal rendeznek libafesztivált. A szeptember 7-8-án zajló rendezvényen nem maradnak el a megszokott programok, mint például libából készült ételek versenye, de lehetőség lesz libafarm-látogatásra is. A kisgyermekes családokat bábelőadások, gyermekkoncertek, kézműves foglalkozások, játszóházak is várják. A város főutcája „Mesterek utcájává” alakul, ahol kirakodó vásárt és kézműves bemutatókat tartanak.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Be kell jelenteni a kiskapacitású baromfikeltetőket is!

2019. augusztus 7. 14:08

Továbbra is érvényes ugyanakkor, hogy a kiskapacitású keltetők nem engedélykötelesek.

Fontos határidő közeleg a baromfi állatjóléti támogatásoknál

2018. október 5. 10:46

Október 15-ig kell eljuttatni a harmadik negyedéves baromfiágazati állatjóléti támogatásokkal összefüggő szakmai ellenőrzési lapokat a Baromfi Termék Tanácshoz.

Már elérhetőek a baromfi állatjóléti támogatás nyomtatványai

2019. június 29. 13:03

A támogatás célja a baromfitenyésztés során az előírásokon túlmutató állatjóléti kötelezettségvállalások ellentételezése.

Komárom-Esztergom megyei baromfiállományban mutatták ki a madárinfluenzát

2020. január 13. 13:08

Az állategészségügyi hatóság a betegség terjedésének megelőzése érdekében, a járványügyi előírásoknak megfelelően és állami kártalanítás mellett az Ács település melletti gazdaság teljes állományát, 53.500 pulykát leöli.