Bulvár

Adócsalás miatt jogerősen hét évre ítéltek egy békési gabonakereskedőt

Agrofórum Online

Jogerősen hét év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön egy pusztaföldvári gabonakereskedőt, aki több mint 200 millió forint forgalmi adót nem fizetett meg.

A táblabíróság folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a 42 esztendős férfit.

A vádlott 2010 végétől irányított egy pusztaföldvári kft.-t, amely a következő hónapokban több gazdasági társaságnak értékesített ismeretlen forrásból származó gabonát. A vállalkozás 2011-ben 474,1 millió forint bevételre tett szert, de nem nyújtott be adóbevallást, és nem fizetett meg 118,5 millió forint forgalmi adót.

Őszre a cég már különösen nagy adótartozást halmozott föl, ezért a vádlott elhatározta, hogy névleg eladja a vállalkozást. Egy ismerőse lett a kft. fiktív ügyvezetője, így hamis adatok kerültek a cégnyilvántartásba.

A vádlott áprilisban alapított egy másik kft.-t. Ennek fő tevékenységi köre vegyes termékű nagykereskedelem volt, foglalkozott gabona-, dohány-, vetőmag- és takarmányértékesítéssel is. A vállalkozás augusztusban és szeptemberben több mezőgazdasági felvásárlónak is adott el gabonát, amelyet a vádlott Romániából és Szlovákiából szerzett be. Mintegy 340 millió forintos nettó árbevétele után ez a cég sem fizette be a forgalmi adót, 84,9 millió forint kárt okozva a költségvetésnek. A férfi ezt a céget színleg egy szerb állampolgárnak adta el.

A táblabíróság döntésével súlyosította a vádlottra első fokon kiszabott ötéves börtönbüntetést.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szívszorító látvány: így ömlik ki 50 ezer liter bor

2020. szeptember 30. 10:02

Egy 50 000 literes bortartály adta meg magát és hatalmas vörösbor áradatot okozott a Bodegas Vitivinos területén.

Burgonyatenger a főúton

2020. szeptember 29. 06:03

Egy burgonyaszállító szombaton balesetet szenvedett a Németországban, Rajna-vidék-Pfalz tartományban.

Illegális romániai munkaerő után kutatnak a német húsiparban

2020. szeptember 24. 10:17

A szövetségi rendőrség rajtaütéseket hajtott végre húsipari üzleti és lakóhelyiségekben összesen öt szövetségi államban, különösen két társaság tevékenységére koncentráltak.

Így égett ki egy 30 ezer eurós traktor

2020. szeptember 24. 07:32

Összesen körülbelül 30 000 euró, azaz mintegy 11 millió forintnyi vagyoni kár keletkezett a beszámolók szerint.

Rejtélyes tünetek a kalászos növények levelein

2019. április 11. 14:34

Már az őszi gabonák vetésekor is csapadékhiány volt a földeken, a vetés se ideális talajállapotban történt, és ez hatással volt a növények kelésére, kezdeti fejlődésére. A téli csapadék mennyisége nem pótolta a talajból hiányzó vízkészletet. Az őszi-téli időszak szokásos nitrogénmennyiségének 50-60 %-át vették csak fel az első fejtrágya előtti időszakban a növények.

Jó kéthetes csúcson a szójabab kurzusa

2020. május 9. 11:09

A szójabab ára április 23. óta nem járt ennyire magasan, a kínai vásárlások támogatták a ralit.

A kedvezőtlen időjárás miatt drágulnak a gabonák

2019. július 4. 07:58

A búza 2,4, a szója 1,1, a kukorica pedig 4,1 százalékkal drágult, ennek oka főként a kedvezőtlen időjárás.

Kétnapos emelkedésben a búza ára

2019. október 25. 06:37

A Közel-Keleten és Észak-Afrikában is jelentős mennyiségek vásárlásait jelentették be a nagy gabonaimportőrök, ami az árak emelkedését támasztotta alá.