Bulvár

Felfüggesztették a szolnoki műtrágyagyár működését

MTI

Felfüggesztette a Bige Holding Kft. szolnoki műtrágyagyárának működési engedélyét a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - tájékoztatta szombaton Németh Ádám megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-t.

Elmondta: a hatóság szakemberei ismételten hiányosságokat tártak fel az üzemben, emiatt ott a biztonságos működés feltételei nem adottak. Ebből következően a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság hatósági jogkörében eljárva megtiltotta az üzem működését – közölte.

Sajtóhírek szerint a határozat alapján a szolnoki üzem akár 90 napig is zárva maradhat.

Bige László cégtulajdonos az egyik kereskedelmi televízióban azt nyilatkozta, hogy ha a jövő héten nem rendeződik a helyzet, akkor akár be is zárhatják a 250 család megélhetését biztosító szolnoki gyárat.

Az MTI korábbi híre szerint tavaly novemberben nagyszabású rendőri akció zajlott a szolnoki műtrágyagyárban. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) akkori tájékoztatása szerint az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése és más bűncselekmény gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal akkor az MTI érdeklődésére azt közölte, hogy a Bige Holding Kft.-vel szemben az elmúlt években környezetvédelmi bírságot nem szabtak ki. Ezt követően zavartalanul folyt tovább a termelés a szolnoki műtrágyagyárban a Bige Holding Kft. korábbi tájékoztatása szerint. A cég akkori tájékoztatás szerint a gyár munkavállalói és vezetői mindenben együttműködtek a hatósággal.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szívszorító látvány: így ömlik ki 50 ezer liter bor

2020. szeptember 30. 10:02

Egy 50 000 literes bortartály adta meg magát és hatalmas vörösbor áradatot okozott a Bodegas Vitivinos területén.

Burgonyatenger a főúton

2020. szeptember 29. 06:03

Egy burgonyaszállító szombaton balesetet szenvedett a Németországban, Rajna-vidék-Pfalz tartományban.

Illegális romániai munkaerő után kutatnak a német húsiparban

2020. szeptember 24. 10:17

A szövetségi rendőrség rajtaütéseket hajtott végre húsipari üzleti és lakóhelyiségekben összesen öt szövetségi államban, különösen két társaság tevékenységére koncentráltak.

Így égett ki egy 30 ezer eurós traktor

2020. szeptember 24. 07:32

Összesen körülbelül 30 000 euró, azaz mintegy 11 millió forintnyi vagyoni kár keletkezett a beszámolók szerint.

Precíziós nitrogénkijuttatás az amerikai kukoricaövezetben

2019. május 16. 10:17

A rossz minőségű területeken a műtrágyázást el kell kerülni, amelyeket gazdasági szempontból is inkább megéri természetvédelmi gyepekként hasznosítani, vagy évelő bioenergia növények termesztésére fordítani.

Megerősítette idei bevételi céljait a német BayWa Group

2019. november 15. 06:33

Az agrárüzletág első három negyedéves 8,19 milliárd eurós árbevétele 1,3 százalékkal kevesebb az egy évvel ezelőttinél, de az üzleti eredmény 18,1 százalékkal 65,8 millió euróra emelkedett.

Környezetbarátabb termésnövelő termékek kerülhetnek forgalomba az unióban

2018. december 13. 11:47

Az új jogszabály a 2003 óta érvényes rendeletet váltja fel, és a műtrágyák minden fajtájára (ásványi és szerves anyagok, talajjavító szerek, termesztőközegek) kiterjed majd.

A megfelelő trágyázási stratégia kiválasztása mindig kihívást jelent – őszi búzánál is

2020. március 26. 10:56

Napjainkban a búzát takarmány-, liszt-, keményítő- és bioetanolgyártás céljából egyaránt termesztjük. A különböző felhasználási célú fajták minőségi paraméterei eltérőek. Annak érdekében, hogy ezeket a megkövetelt paramétereket elérjük, kiemelt figyelmet kell fordítanunk a nitrogén fejtrágyázások időzítésére és mennyiségére.