Bulvár

Kétmilliárdos áfacsalási ügyben hoztak ítéletet

MTI

Több mint kétmilliárd forint áfát csalt el az a hat - korábban az Európai Unión belül tejkereskedelemmel foglalkozó - vádlott, akiket kedden a nem jogerős elsőfokú ítélet szerint egyebek mellett letöltendő fegyházbüntetésre ítélt a Szolnoki Törvényszék - közölte a törvényszék sajtóosztálya szerdán az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az ügy valamennyi vádlottját bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt ítélte el a bíróság.

A vádlottak főként Szlovákiából beszerzett tejet Magyarországon beszerzési ár alatt, nettó áron értékesítettek és az adóhatóságot megtévesztve nem fizették be az általános forgalmi adót.

A bíróság a hat vádlottat összességében 43 és fél év fegyházra, 43 év közügyektől eltiltásra ítélte, és összesen több mint 93 millió forint értékben alkalmazott vagyonelkobzást velük szemben.  Négyüket pedig évekre attól is eltiltotta, hogy gazdasági társaság vezető tisztségviselői lehessenek.

Az elsőrendű és a másodrendű vádlottat 9-9 év fegyházbüntetésre ítélték, 9 évre eltiltották a közügyektől, és egyenként 36 millió forintnyi vagyonuk elkobzását rendelték el.

Az ítélet nem jogerős, az ügy másodfokon, a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik – közölte a Szolnoki Törvényszék sajtóosztálya.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szívszorító látvány: így ömlik ki 50 ezer liter bor

2020. szeptember 30. 10:02

Egy 50 000 literes bortartály adta meg magát és hatalmas vörösbor áradatot okozott a Bodegas Vitivinos területén.

Burgonyatenger a főúton

2020. szeptember 29. 06:03

Egy burgonyaszállító szombaton balesetet szenvedett a Németországban, Rajna-vidék-Pfalz tartományban.

Illegális romániai munkaerő után kutatnak a német húsiparban

2020. szeptember 24. 10:17

A szövetségi rendőrség rajtaütéseket hajtott végre húsipari üzleti és lakóhelyiségekben összesen öt szövetségi államban, különösen két társaság tevékenységére koncentráltak.

Így égett ki egy 30 ezer eurós traktor

2020. szeptember 24. 07:32

Összesen körülbelül 30 000 euró, azaz mintegy 11 millió forintnyi vagyoni kár keletkezett a beszámolók szerint.

Újabb részleges felhívás nyílt a sovány tejpor értékesítésére

2019. június 26. 05:47

A tej és tejtermékek piacának jelenlegi helyzete, vagyis az árak alakulása és az intervenciós készletek nagysága indokolttá teszi a sovány tejpor további mennyiségeinek a betárolási időpont módosítása általi értékesíthetővé tételét.

Stabil a tejágazat helyzete

2019. november 15. 15:17

A hazai tejtermék-fogyasztás növekedését a tej áfájának öt százalékra csökkentése mellett egyértelműen a sajt- és vajfogyasztás növekedése hozta.

Sovány tejpor: elkelt az intervenciós készletek 99 százaléka

2019. január 25. 10:22

Az uniós biztos tájékoztatása szerint a legutóbbi értékesítésen 18 514 tonna kelt el, így az eredeti 380 ezer tonnás soványtejpor-készletből mindössze 1 százalék, azaz mintegy 4 ezer tonna maradt.

Erősödik a tejpiac szervezettsége

2018. január 31. 09:58

Kuriózum a magyar jogrendben, hogy egy tavaly márciusi rendelettel a földművelésügyi miniszter a terméktanácsi tagoknál működő piaci jelentéstételi kötelezettséget kiterjesztette a nem tag szereplőkre is.