Bulvár

Nem mészárolják le a szabadon élő lengyel marhákat

index.hu/Reuters  fotó: Reuters

Az utolsó pillanatban menekült meg egy szabadon élő lengyel marhacsorda, amit nemrég egészségre veszélyesnek minősített és halálra ítélt a lengyelek vezető állatorvosa – írja a Reuters.

A Deszczno közelében található Zakole Santockie természetvédelmi területen már évek óta vándorolt háborítatlanul a 180 fős szarvasmarhacsorda, amit a tulajdonosaik az indiai szent tehenekhez hasonlítottak. Éppen emiatt elég nagy felháborodást váltott ki, mikor májusban a lengyelek vezető állatorvosa egészségre károsnak nyilvánította őket, és elrendelte a lemészárlásukat.

Az állatjogi aktivisták kiemelték, hogy az állatok megölése elfogadhatatlan, mert ennél sokkal humánusabb megoldások is vannak. Szerdán aztán végül a lengyel kormány fejet hajtott a felháborodásnak, Jan Krzysztof Ardanowski mezőgazdasági miniszter azt mondta, hogy a deszcznói marhákat nem ölik meg, helyette egy elkülönített, állami fenntartású farmra kerülnek majd.

Az üggyel kapcsolatban egyébként még Andrzej Duda elnök is megszólalt, Twitteren azt írta, hogy reméli, jó vége lesz a dolognak. Azt is kijelentette, hogy annak ellenére, hogy az EU-s szabályok alapján meg kéne ölni az állatokat, biztos benne, hogy találnak más megoldást az ügy rendezésére.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szívszorító látvány: így ömlik ki 50 ezer liter bor

2020. szeptember 30. 10:02

Egy 50 000 literes bortartály adta meg magát és hatalmas vörösbor áradatot okozott a Bodegas Vitivinos területén.

Burgonyatenger a főúton

2020. szeptember 29. 06:03

Egy burgonyaszállító szombaton balesetet szenvedett a Németországban, Rajna-vidék-Pfalz tartományban.

Illegális romániai munkaerő után kutatnak a német húsiparban

2020. szeptember 24. 10:17

A szövetségi rendőrség rajtaütéseket hajtott végre húsipari üzleti és lakóhelyiségekben összesen öt szövetségi államban, különösen két társaság tevékenységére koncentráltak.

Így égett ki egy 30 ezer eurós traktor

2020. szeptember 24. 07:32

Összesen körülbelül 30 000 euró, azaz mintegy 11 millió forintnyi vagyoni kár keletkezett a beszámolók szerint.

Törökország feloldotta a magyar szarvasmarha és juh bevitel korlátozását

2018. szeptember 14. 11:23

A szarvasmarhákat és juhokat megbetegítő kéknyelv betegség 2015-ös megjelenése óta ezen állatok exportja számos harmadik országba akadozott.

Tizenhat fejőrobot nyolcszáz szarvasmarhára

2020. augusztus 19. 11:40

Európa legnagyobb automatikus GEA márkájú fejőrendszere Németország Brandenburg tartományában működik. A 16 fejőrobottal működő rendszer a legnagyobb ilyen eddig a kontinensen és 800 szarvasmarhát tudnak vele fejni.

Növekszik a hazai szarvasmarha állomány

2019. június 21. 09:33

A hazai tejágazat növekedő pályán van, a korábbi évek piaci nehézségeit veszteség nélkül átélő s nemcsak túlélő ágazat mára stabil alapon működik.

Kéknyelv betegségre figyelmeztetik a briteket

2018. december 1. 17:23

A felhívást azt követően adták ki, hogy a behozatal utáni vizsgálatokon 12 hónapon belül harmadszor találtak fertőzött állatokat.