Bulvár

Nyolcezer csibe pusztulhatott el Kistarcsánál egy tűzben

Agrofórum Online

Az első információk szerint nyolcezer naposcsibe pusztulhatott el a Kistarcsa és Csömör között fekvő Nádor majorban keletkezett tűzben, a becsült kárérték több tízmillió forint.

Az első információk szerint nyolcezer naposcsibe pusztulhatott el a Kistarcsa és Csömör között fekvő Nádor majorban keletkezett tűzben, a becsült kárérték több tízmillió forint – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF)  kedden hajnalban az MTI-vel.

Közleményük szerint egy 2400 négyzetméteres csirkenevelde és egy vele egybeépített 178 négyzetméteres lakóépület gyulladt ki. Emberek nem voltak veszélyben – mondta az MTI-nek Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Nyolc vízsugárral sikerült körbehatárolni a tüzet, amelyet folyamatosan oltanak. A hat fővárosi tűzoltójármű és legénysége mellett a gödöllői hivatásos tűzoltók is bekapcsolódtak az oltási munkákba, amit a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat szervez és irányít a helyszínen. Az oltáshoz szükséges vizet ingajáratban szállítják a tűzesethez, az oltást pedig kívülről végzik az omlásveszély miatt. A mezőgazdasági létesítmény tetőzete már beomlott – írja közleményében az OKF.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szívszorító látvány: így ömlik ki 50 ezer liter bor

2020. szeptember 30. 10:02

Egy 50 000 literes bortartály adta meg magát és hatalmas vörösbor áradatot okozott a Bodegas Vitivinos területén.

Burgonyatenger a főúton

2020. szeptember 29. 06:03

Egy burgonyaszállító szombaton balesetet szenvedett a Németországban, Rajna-vidék-Pfalz tartományban.

Illegális romániai munkaerő után kutatnak a német húsiparban

2020. szeptember 24. 10:17

A szövetségi rendőrség rajtaütéseket hajtott végre húsipari üzleti és lakóhelyiségekben összesen öt szövetségi államban, különösen két társaság tevékenységére koncentráltak.

Így égett ki egy 30 ezer eurós traktor

2020. szeptember 24. 07:32

Összesen körülbelül 30 000 euró, azaz mintegy 11 millió forintnyi vagyoni kár keletkezett a beszámolók szerint.

Újabb mélyponton a sertésállomány

2020. augusztus 26. 08:47

2019. december 1-jén 909 ezer szarvasmarhát tartottak a gazdálkodók, 2,7 százalékkal többet, mint az előző év azonos időpontjában.

Több támogatás jut állatbetegségek felszámolására

2018. október 19. 11:06

A 2018. évben rendelkezésre álló keretet, melyet állategészségügyi szolgáltatásra lehet felhasználni, másfél milliárd forinttal megemelték, 12 milliárdra – olvasható a Magyar Állattenyésztők Szövetsége honlapján.

Jól kezdték az évet a hazai vágóhidak

2018. május 28. 07:43

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) jelentése szerint az üzemekben 11 százalékkal több szarvasmarhát, 1,7 százalékkal több sertést és 15 százalékkal több baromfifélét dolgoztak fel az első negyedévben, mint az előző év azonos időszakában.

A járványvédelmi zártság biztosítja a madárinfluenza megelőzését

2019. december 30. 15:17

Az állományok zártan tartása jelenleg is javasolt az állattartók számára, ugyanakkor a fedett helyen történő etetés és itatás folyamatosan kötelező érvényű előírás.