COVID-Agrár

Jelentős profit csökkenésére számít a sörgyártó Anheuser-Busch

MTI

Profitjának jelentős csökkenésére számít a világ legnagyobb sörgyártója, a belga székhelyű Anheuser-Busch InBev az új koronavírus által okozott járvány miatt.

Az egyebek mellett a Corona, a Stella Artois és a Budweiser márkákat forgalmazó óriásvállalat csütörtökön a tavalyi negyedik negyedéves és éves teljesítményt ismertető gyorsjelentésében arra figyelmeztetett, hogy idén január-márciusban 10 százalékkal csökkenhet kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) a kínai kereslet jelentős csökkenése, illetve a brazil piac gyengesége miatt.

A vállalat becslése szerint január-februárban Kínában 285 millió dolláros bevételkiesést okozott a járvány, az EBITDA-t pedig 170 millió dollárral csökkentette.

Az Anheuser-Busch InBev bevételei a tavalyi negyedik negyedévben éves összehasonlításban 2,5 százalékkal, 13,33 milliárd dollárra nőttek. Az EBITDA viszont 5,5 százalékkal, 5,34 milliárd dollárra süllyedt, míg a részvényesekre jutó adózott nyereség 31,5 százalékkal 962 millió dollárra csökkent.

A tavalyi egész évben a bevételek 4,3 százalékkal, 52,32 milliárd dollárra, az EBITDA pedig 2,7 százalékkal 21,07 milliárd dollárra emelkedett. Az adózott nyereség 29,41 százalékkal, 8,08 milliárd dollárra, részvényenként 4,08 dollárra nőtt.

A vállalat vezetése részvényenként 1 euró hozam kifizetését javasolja az április 29-re összehívott közgyűlésnek, ami azt jelenti, hogy a tavaly novemberben kifizetett 80 centes átmeneti hozammal együtt 1,80 euró üti a tulajdonosok markát minden részvény után.

Az értékesített termékek önköltsége tavaly 7,4 százalékkal, ezen belül a negyedik negyedévben 9,1 százalékkal nőtt, alapvetően a nyersanyagárak jelentős emelkedésének, valamint a devizaárfolyamok változásainak hatására.

Az italgyártók sorában az Anheuser-Busch InBev a következő, amely arra figyelmeztetett, hogy a Kínában kirobbant járvány súlyos csapást jelent az üzletmenetre. A Diaego, a világ vezető alkoholos italokat forgalmazó vállalata szerdán arra figyelmeztetett, hogy akár 260 millió dollárt is elvihet éves profitjából a gyorsan terjedő járvány.

A befektetők rosszul fogadták az Anheuser-Busch InBev gyorsjelentését. Zárás előtt szűk egy órával több mint 10 százalékos mínuszban forogtak a vállalat részvényei a brüsszeli tőzsdén, napi minimumán, 54,52 eurón, 11,9 százalékos veszteségben, közel nyolcéves mélyponton állt az árfolyam.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A KITE Zrt. kiemelt óvintézkedések alkalmazása mellett működik

2020. szeptember 29. 04:36

A KITE Zrt. a jelen járványügyi helyzetben is folyamatosan működik tovább.

A belga burgonyaipar a koronavírus következményeivel küzd

2020. szeptember 28. 15:47

A sült krumpli országában, Belgiumban a koronaválság rányomta bélyegét az egyik kiemelten fontos élelmiszeripari szegmensre, a burgonyaiparra.

A COVID-19 hatása az európai traktorpiacra

2020. szeptember 23. 08:04

A mezőgazdasági traktor eladás a tavalyi évhez viszonyítva 12,08%-kal csökkent az első félévben.

A KITE is szigorít a koronavírus-járvány miatt

2020. szeptember 4. 17:01

A KITE Zrt. Operatív Törzse az elmúlt napok fokozottan emelkedő koronavírusos megbetegedéseinek esetszámai, valamint egy központi kollégájuk közvetlen érintettsége miatt újabb korlátozó intézkedések bevezetéséről határozott.

Méghogy boros nemzet ... 700 millió korsó sört ittunk

2019. november 30. 05:37

A szeptemberig tartó egy évben 146 milliárd forint volt a hazai kiskereskedelmi sörforgalom, ami több mint 350 millió liternek felel meg.

Hatalmas bővítésbe kezd a Borsodi Sörgyár - Több árpára lesz szükségük?

2018. december 3. 06:29

A Borsodi Sörgyár Kft. értékesítése az idén a piaci átlag felett bővült, árbevétele, várhatóan a tavalyihoz hasonlóan, 10 százalékkal emelkedik.

Erős évet zárt a Heineken

2020. február 13. 09:03

Az árbevétel 5,6 százalékkal lett magasabb, míg az elemzők 5,1 százalékot becsültek. 2019-ben 2,8 milliárd dollárt tett ki a vállalat jövedelme.

Gazdainfó: uniós intézkedések és halasztott határidők

2020. április 23. 11:13

Az Európai Bizottság legutóbbi ülésén két intézkedést fogadott el az agrár-élelmiszeripar támogatására. A gazdálkodók pénzforgalmának növelése érdekében a Bizottság magasabb kifizetési előlegeket fogadott el a mezőgazdasági termelők számára.