Növénytermesztés

Csökkentek az árak – kicsivel több műtrágyát vettünk

Agrofórum Online

A műtrágya-forgalmazók 845 ezer tonna műtrágyát értékesítettek közvetlenül mezőgazdasági termelők részére 2017 első fél évében.

Az értékesített mennyiség 2 százalékkal több volt, mint egy évvel korábban, a műtrágyaárak átlagosan 11 százalékkal csökkentek. Így a műtrágya-értékesítés nettó árbevétele 62 milliárd forint volt 2017 első fél évében, 10,5 százalékkal kisebb, mint
2016 első fél évében. A mezőgazdasági termelők által 2017 első fél évében vásárolt műtrágya nitrogén-foszfor-kálium (NPK) hatóanyag-tartalma 279,3 ezer tonna volt, 16,7 ezer tonnával (+6 százalék) több az egy évvel korábbinál. A nitrogénhatóanyag-tartalom 2 százalékkal, a foszfor 38 százalékkal, a kálium pedig 18 százalékkal volt több, mint a bázisidőszakban. Az NPK-hatóanyagok aránya 2017 első fél évében
78:11:11, míg egy évvel korábban 82:9:9 volt, azaz 2017-ben mérséklődött a nitrogén túlsúlya.

Természetes súlyban vizsgálva 2017 első fél évében közvetlenül mezőgazdasági termelőknek 844,8 ezer tonna műtrágyát értékesítettek, amelyből 691,1 ezer tonna egykomponensű, 153,6 ezer tonna pedig összetett műtrágya volt. Az egykomponensű és az öszszetett műtrágya aránya 86:14 volt. Az előző évekhez hasonlóan a legnagyobb kereslet a mészammon-salétrom (MAS) iránt jelentkezett 2017 első fél évében. A teljes műtrágyaforgalom 43 százalékát, az egykomponensű nitrogénműtrágya-értékesítés 53 százalékát a MAS tette ki, hiszen 367 ezer tonnát adtak el belőle. A második legnépszerűbb termék, az ammónium-nitrát (60,5 ezer tonna) a teljes műtrágya-értékesítés 7,2 százalékát fedte le 2017 első fél évében. A 18–20,5 százalék hatóanyag-tartalmú szuperfoszfát iránti kereslet a bázisidőszakhoz képest alacsony, 612 tonna, a kálium-klorid-eladás pedig közel 6,5 ezer tonna volt, negyedével több az egy évvel korábbinak.

Az összetett műtrágyák közül a legnépszerűbb összetétel, az NPK 15-15-15-ös 35 ezer tonnás mennyisége a teljes műtrágya-értékesítés 4,2 százalékát fedte le, de az eladott összetett műtrágyák 23 százalékát ez a szer tette ki. További jelentős mennyiségben értékesített összetétel volt még 2017 első fél évében az NPK 8-24-24 (20 ezer tonna), az NPK 15-20-10 (11 ezer tonna) és az NP 12-52 (MAP) (6 ezer tonna). Részesedésük az összetett műtrágya teljes eladásából rendre 13, 7, illetve 4 százalék volt 2017 első fél évében.

A műtrágyák mindegyikének alacsonyabb volt az ára 2017 második negyedévében, mint az előző év azonos időszakában, azaz 2016 első negyedévében. Leginkább az NPK 15-15-15 ára (–13,7 százalék) esett, legkevésbé a kálium-kloridé (–4,6 százalék). A MAS ára 7, a MAP átlagára 9 százalékkal, míg a szuperfoszfáté 10 százalékkal mérséklődött. Az első negyedévhez viszonyítva 2017 második negyedévében a MAS átlagára 4, az NPK 15-15-15 összetételű műtrágyáé 2 százalékkal emelkedett, a MAP ára 7 százalékkal, a szuperfoszfát átlagára 2, a kálium-klorid átlagára pedig 1 százalékkal csökkent.

(Agrofórum Online – Agrárgazdasági Kutató Intézet)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Folyadék műtrágya - nem biztos, hogy eddig jól csináltad!

2020. március 25. 09:23

A műtrágya árának emelkedésénél egy rosszabb dolog van, bár kevésbé nyilvánvaló, nevezetesen, ha nem hasznosul. Igen-igen tudjuk, a granulált műtrágya ameddig nem kap nedvességet, nem válik felvehetővé, ezért áll át egyre több gazdaság folyadék műtrágyákra.

Krízis: kapacitáshiány és drágulás a műtrágyapiacon

2020. március 17. 12:00

Őszre nem lesz elég műtrágya, az elérhető készlet pedig jelentősen megdrágul – véli Dávid Tamás, a Keleti Agrár Kft. ügyvezetője. A szakember szerint az európai gyárak félgőzzel üzemelnek vagy leállnak, az orosz, afrikai, amerikai gyártók pedig örülnek, ha a saját térségüket el tudják majd látni.

Akik még nem döntöttek

2020. március 10. 10:48

Azoknak a kukorica- és napraforgó-termelőknek szeretnék néhány szakmai érvet és terméket ajánlani, akik még nem döntötték el, milyen komplex műtrágyát akarnak tavasszal kijuttatni növényeik tápanyagszükségletének kielégítésére. Ne csak az ár legyen meghatározó! Fontos szempont, hogy a kiválasztott műtrágya a kezdeti időszaktól tudjon tápanyagot biztosítani a növényeinknek. Ezt egy vízben jól oldódó termékkel tudjuk elérni.

Változik a termésnövelő anyagok engedélyezési rendszere

2020. május 4. 12:38

A jogszabály a legtöbb országban a jelenleginél szigorúbb, ugyanakkor a magyarországihoz képest kifejezetten lazább követelményeket ír elő.