Növénytermesztés

Elkezdődött a regisztráció a budapesti Vetőmag Világkongresszusra

Agrofórum Online

Május 3-ig várják a résztvevők jelentkezését a szervezők a Vetőmag Világkongresszusra, amelynek Budapest ad otthont május 22-24. között. A rendezvény a globális vetőmag szektor legnagyobb eseménye, amelyre a világ minden részéről jönnek majd szakemberek és kísérőik, akik a főváros turisztikai nevezetességeit is megtekinthetik itt tartózkodásuk alatt.

„A hazai vetőmag ágazat történetének legnagyobb eseményét rendezzük a Nemzetközi Vetőmag Szövetséggel (ISF) közösen májusban. A budapesti Vetőmag Világkongresszus szakmai és turisztikai szempontból kiemelt eseménynek ígérkezik, amely egyrészt jó alkalmat teremt arra, hogy ráirányítsuk a figyelmet a hazánkban zajló, jelentős múltra visszatekintő vetőmag nemesítési és előállítási programra, másrészt kiváló kapcsolatépítési lehetőséget jelent a vetőmag szektorban érdekelt hazai vállalkozások számára”, hangsúlyozta Pavelka Árpád, a hazai Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szervezőbizottságának elnöke.

Magyarországon jelenleg csaknem 900 vállalkozás és intézmény foglalkozik vetőmag nemesítéssel és előállítással.

A szektor szereplőinek árbevétele éves szinten meghaladja a 100 milliárd forintot. A magyar vetőmag legfontosabb felvevő országai közé Franciaország, Németország, Olaszország, Lengyelország, Oroszország és Szlovákia tartoznak. Hazánk kiemelt exportőr a világpiacon.

A globális vetőmag ágazat legnagyobb rendezvényére mintegy kétezer szakember érkezik a világ minden részéből. Mivel az elmúlt évben az uruguay-i Punta del Este adott otthont a kongresszusnak, a 2018-as rendezvény házigazdája pedig az ausztrál Brisbane lesz, így a budapesti találkozón várhatóan több mint kétezer szakember vesz majd részt.

Polgár Gábor, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója elmondta: a vetőmag ágazat szereplői számára szervezett rendezvény programja összeállt, a konferencia időtartama alatt szakmai előadások, szekcióülések, valamint kapcsolatépítést, üzletkötést biztosító lehetőségek is lesznek. A programok fő helyszíne a Hungexpo lesz, ahol rendezvény ideje alatt szakmai kiállítást is rendeznek, amelyen az ágazatot érintő fontos innovációkat mutatják majd be különböző területekről.

– A konferencia szakmai programjai között a globális vetőmag szektor aktuális folyamatai, valamint az ágazatra váró kihívások is napirenden lesznek – ismertette Polgár Gábor. – A következő évtizedek legnagyobb kérdése az, hogy a világ növekvő élelmiszerigényéhez az élelmiszerlánc első lépcsőjének tekintett vetőmag szektor miként tud alkalmazkodni. Eközben olyan kihívásokkal kell szembenéznünk, mint a például a klímaváltozás. A konferencián ezen kívül kereskedelmi, fajtaoltalmi, nemesítési, növényegészségügyi kérdések is terítékre kerülnek.

Az ISF világkongresszus nemcsak szakmai, hanem gazdasági és turisztikai szempontból is nagyon fontos. A vendégek és kísérőik belekóstolhatnak a magyar főváros gasztronómiájába és látványosságaiba. A konferencia szervezői tematikus turisztikai csomagokat dolgoztak ki, amelyek keretében Budapest nevezetességei mellett Dunakanyar-túra és a belváros kincseinek felfedezése is szerepel.

A regisztráció a rendezvény hivatalos honlapján, az alábbi címen érhető el:
http://www.worldseedcongress2017.com/registration.html

(Vetőmag Szövetség)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Iránból érdeklődnek a magyar vetőmag iránt

2018. november 14. 15:35

Az iráni fél magyar partnerekkel fontolgatja a kukorica- és szója vetőmagok iráni termesztését.

Éghajlatváltozás: veszélyben a világ vetőmagszéfje!

2019. március 17. 12:38

A sziklába épített vetőmagszéfben az állandó mínusz 18 fokos hőmérséklet gondoskodik arról, hogy a magvak termékenyek maradjanak. A magtár akár 4,5 millió növényfajta magját is tárolhatja.

RAPOOL-terméseredményért egy hordó sör jár!

2020. július 2. 11:44

Önnek is jól csúszik egy kis sör a nyári munkák végeztével?

Nőtt a BASF mezőgazdasági részlegének bevétele

2020. május 6. 14:20

Különösen Európában és Észak-Amerikában mutatott fel dinamikus bővülést a BASF agárszegmense 2020 első három hónapjában az előző év azonos időszakához képest.