Növénytermesztés

Határszemle – Betakarítottak, elvetettek, várnak (TERKA információ)

Agrofórum Online

Az Akasztó melletti Halász csárdában ültünk le egy konstruktív eszmecserére.

Gyanítom, hogy országosan ennyire nem állunk jól, sem a betakarítással, sem a vetéssel. Bár úgy lenne. És várnak, várják a gazdák, hogy milyen új pályázati lehetőségek nyílnak meg az EIP-AGRI égisze alatt.

Az Akasztó melletti Halász csárdában ültünk le egy konstruktív eszmecserére. Szőllősi Gergő volt a vendéglátó. A program első napirendi pontja az agrár-innovációban rejlő lehetőségekről szólt.

Kránitz Lívia az FM osztályvezetője az első hallásra nehezen emészthető EIP-AGRI programról beszélt. Erről a most induló programról, amelyben 150 milliárd Ft vár felhasználásra 2020-ig, és további jelentős összegeket lehet majd beruházásra fordítani. Erről az Agrofórum 2015. szeptemberi számában már adtunk egy előzetes tájékoztatást.

Az FM osztályvezetője elmondta, hogy a Nemzeti Agrárkamarával együttműködve a közeljövőben egy ötletbörzét tartanak. A kamarai tagok kapnak egy elektronikusan megküldött űrlapot, amely projekt javaslatokat vár a gazdáktól. Ezek feldolgozása után írják ki a pályázati felhívásokat. Vannak persze prioritások, amelyeket részletesen ismertetett, és amelyekről az Agrofórum januári számában olvashatnak majd.

*

A mezei munkákra áttérve, szinte valamennyien mindent betakarítottak és el is vetettek. (Országosan azért ez sajnos nincs így.) A napraforgóról már mindenki az előző TERKA-n beszámolt. Az átlagtermés 2,2-2,8 t/ha volt.

A kukorica már jobban szór: 5,5-7,5 t/ha, ettől is vannak persze eltérések.

*

Az árakról. A kereskedők azt mondják, hogy a kukorica jelenleg túl van árazva a 45-46 ezer Ft/tonna felvásárlási árral. (Állítják, ez csökkenni fog.)

A napraforgó átlag 120 ezer Ft/tonna áron cserél gazdát. Ma már nincs jelentős különbség a hagyományos és az un. HO-s napraforgó felvásárlási ára között. Többen úgy gondolják, hogy ha nincs különbség a felvásárlási árban a hagyományos és a HO-s napraforgó között, akkor a kevésbé igényes, hagyományos hibrideknél maradnak.

*

A vetésekről. Eső után és eső előtt. A vetések zöme az eső utáni időszakra húzódott, amelyek most vannak kelőfélben. Amelyek még ki sem keltek, azok télállóságával baj is lehet.

A repcék mindenütt túlfejlődtek, elkerülhetetlen a regulátorok alkalmazása. (Erről már írtunk a Légrádi Miklóssal készült riportunkban.)

Egy záró gondolat. Várjuk a jó időt, november még sokat segíthet a késői vetéseken, ha megajándékoz bennünket az áldott Napsugarak fényével és melegével. (Az Agrofórum Időjárás aloldala szerint ez a következő napokban mindenképp megadatik – a szerk.)

(Bódis László – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Peronoszpóra fajok jelentősége szántóföldi kultúrákban

2019. január 23. 04:36

A szerző célja, hogy a peronoszpóra eredetű betegségeken belül felhívja a figyelmet és ismertesse a szóján (Glycine max) károsító Peronospora manshurica, valamint az őszi káposztarepcét (Brassica napus L. convar. napus) és az olajretket (Raphanus sativus var. oleiferus) fertőző Peronospora parasitica kórokozó gombafajok jelentőségére, bemutatva tüneti megjelenésüket és a védekezési lehetőségeket.

Még mindig tart a bolhafélék kártétele az őszi káposztarepcében

2020. szeptember 29. 10:02

A hűvösebbre váltó időjárás nem gátolta az őszi káposztarepce fiatalkori kártevőinek a további terjedését és a károsítás erősödését.

Őszi teendők a repcetáblán

2020. szeptember 16. 12:31

Az elmúlt pár év tapasztalatai megerősítik, hogy jövedelmező termésszint a vetéstől kezdve tervezett és megfelelően végzett növényápolási, növényvédelmi technológiák alkalmazásával érhető el.

Összeért az árpa és a repce, a búza minősége megfelelő

2018. július 3. 11:06

Szokatlan az idei időjárás, emiatt sok helyen összeért az árpa és a repce aratása. Eközben búzából is beérkeztek a laboratóriumba az első tételek, bár ez utóbbit még nem kezdték tömegesen betakarítani.