Növénytermesztés

Magas terméshozamokat produkált idén az angol mezőgazdaság

Syngenta Blog

Az éves betakarítási felmérés azt mutatja, hogy Angliában az összes fő terményből többet takarítottak be idén, mint tavaly – írta a Farming UK.

A felmérés – a mezőgazdaság számára legkedvezőbb – kelet-, közép- és délkelet-angliai vidékek 110 600 hektárján dolgozó 137 farmgazdaságra terjedt ki, és az eredmények szerint az őszi búza átlagos hozama elérte a 9,9 tonnát hektáronként, ami 17 százalékkal magasabb, mint a tavalyi, és 7 százalékkal haladta meg az ötéves átlagot.

Az őszi árpa szintén jobban teljesített, mint 2018-ban, hiszen a hektáronkénti 8,8 tonnás hozam 14 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket. A tavaszi árpa esetében konkrét adatokat nem közöl a portál, csupán azt írja, hogy hozama 23 százalékkal növekedett a bázishoz képest, és 9 százalékkal volt több az ötéves átlagnál.

A téli repce átlagosan 3,4 tonnát hozott hektáronként, ami mindössze egy százalékkal több, mint 2018-ban volt, és ugyancsak egy százalékkal lett magasabb, mint az ötéves átlag. Ezt a rovarkártevőknek és az aszályos tavasznak tulajdonítja a Farming UK.

A tavaszi bab átlagos hozama 3,8 tonna volt, így 36 százalékkal haladta meg a tavalyi évi átlagot, ugyanakkor az őszi ültetésű bab hozama szintén jelentősen, 32 százalékkal bővült.

A terméshozamok egyértelműen mutatják, mennyivel jobb időjárási körülmények között dolgozhattak idén az angol mezőgazdaságban, hiszen a 2018-as év sokáig emlékezetes marad a tartós aszály, valamint a valósággal szaharai forróság miatt.

Idén viszont június elejétől a csapadékosabb időjárás biztosította a legtöbb növény megfelelő fejlődését, bár az aratási időszakban a gyakori esőzések és záporok miatt a betakarítás általában lassú volt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Megérkezett a csapadék, támadnak a betegségek és a kártevők

2018. május 15. 08:38

Az időjárás alakulása eddig inkább a kártevőknek kedvezett, a betegségek járványszerű fellépését mindeddig nem figyelhettük meg.

SYMETRA SC – új kategória a repce virágzáskori gombaölőszeres védelmében

2020. április 15. 11:50

Az ADAMA Hungary Zrt. idén új termékkel jelentkezett a repce virágzáskori gombaölőszer piacán. Az alábbiakban a partnerek részéről leggyakrabban felmerülő kérdésekre szeretnék válaszolni.

Vegyes képet mutattak múlt héten a gabonapiacok

2020. április 27. 05:37

Európában múlt héten vegyes kép rajzolódott ki a gabonatermékek piacán, hiszen a négy kiemelten fontos agrártermék közül a takarmánybúza és a kukorica ára emelkedett. A malmi búza és a repce viszont olcsóbb lett öt nap alatt.

Növényvédelmi előrejelzés: a hőség a kártevőknek kedvez

2018. augusztus 8. 06:21

A sok évre visszatekintő meteorológiai statisztikák alapján a július a legmelegebb hónap. Erre cáfolt rá az augusztus első dekádjára jellemző hőséghullám. A nappali legmagasabb hőmérséklet az utóbbi napokban 30 0C- alatt ritkán járt, az éjszaka pedig nem csökkent 20 0C alá. A hőséget csak ritkán enyhítették záporok, zivatarok.