Növénytermesztés

Minden lehetőséget meg kell ragadni a talajnedvesség megőrzésére

MTI

Több olyan eljárás, készítmény létezik, amelyek képesek a talaj nedvességét megőrizni, így azokon a területeken is tudnak növénytermesztéssel foglalkozni a gazdák, ahol nincs lehetőség öntözésre - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Csökkenthető az aszálykár? című szakmai konferencián.

A miniszter nyitóbeszédében hangsúlyozta: minden lehetőséget meg kell ragadni a talajnedvesség megőrzésére, főleg azokon a területeken, ahol nincs víz, a régi módszereken kívül számos új megoldás is rendelkezésre áll már. Ezek együttes alkalmazásával takarékosabb termelés, nagyobb bevétel érhető el.

Fazekas Sándor elmondta, hogy a klímaváltozás hatásai, a szélsőséges időjárás alapjában befolyásolja a mezőgazdaság jövőjét, a növénytermesztés lehetőségeit. A gazdák akkor tudnak eredményesek lenni, ha komoly szakmai háttérre támaszkodhatnak, ami szerinte Magyarországon biztosított. Megjegyezte, hogy a digitalizáció megjelenésével a mezőgazdaságban korszakváltás kezdődött, a korszerű megoldások széles körben terjednek, az agrárium egyik legnagyobb kihívása ezeknek az alkalmazása.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Idén a zöld és a kétszínű krizantém a sláger

2018. november 1. 08:33

Tekintve az erősen szezonális jelleget, a termesztés és a logisztika, értékesítés is komoly szervezést és feszes időzítést igényel a krizantém esetében. A vágott virágot több napos pulton tartásra felkészítve kell átadni a boltosoknak.

Ilyen hatása lesz a koronavírusnak a növénytermesztésre

2020. március 16. 20:31

A koronavírus-járvány magyarországi terjedése a nemzetgazdaság egészét, így a növénytermesztést is hátrányosan érinti.

Romlottak az uniós búza és az árpa hozamkilátásai

2019. április 15. 09:47

Öröm az ürömben, hogy még a mérsékelt előrejelzés is 14 százalékkal magasabb érték a tavalyi terméseredménynél.

A Talentis Agro Csoport számít a fiatal agrárszakemberekre

2019. május 10. 04:37

A Talentis Agro Vállalatcsoport minden meghatározó szántóföldi növénykultúra termesztésében jelen van, kiemelt célként tekintenek a precíziós gazdálkodás kínálta lehetőségekre.