Növénytermesztés

Utolsó állomásához érkezett a szója roadshow

Agrofórum Online

Milyen szójatermés várható Nyugat-magyarországon, Magyaróvár közelében?

Károlyházán 2014. szeptember 30-án – a hatodik szója fajtabemutatóval – zárult az az erőltetett menet, amely a Szója Nonprofit Kft. kollégáinak munkáját dicséri.
Ha számvetést készítenénk, mint ahogy megtettük ezt Seiwerth Gábor ügyvezetőhöz intézett kérdéseinkkel, (erről novemberi lapszámunkban olvashatnak) akkor több mint háromszáz érdeklődőről számolhatnánk be, akik megtisztelték jelenlétükkel a rendezvénysorozatot.

A fajtabemutatót a Bólyból jól ismert Fülöpné Katalin, a helybéli Dr. Mándi Lajosné és a Galldorf színeiben jeleskedő Tóth Gábor vezette. Összesen 20, zömében rövid tenyészidejű fajtát mutattak be, mivel a tájegység ökológiai adottságai tenyészidő korlátot állítanak az alkalmazható fajták elé.

Ugyanitt tekinthettük meg az országos kisparcellás fajtakísérleteket is, amelyeket Szekrényes Gábor a NÉBIH témavezetője mutatott be. Ezt megelőzően nemcsak a szójával ismerkedhettünk. Bányai Tibor a Lajtamag Kft. munkatársa a földtörvény aktualitásairól adott tájékoztatást. Dr. Novák László a Magyar Szója Nonprofit Kft. képviseletében a várható támogatásokról beszélt. (Erről is olvashatnak novemberi lapszámunkban.)

Fülöp Péter, a Galldorf Zrt. munkatársa a világ szójabab termesztéséről tartott előadást. (Bírjuk az ígéretét, hogy cikk formájában is rendelkezésünkre bocsátja, a 2015 évi olajos és fehérjenövényekről szóló un. Extra kiadványunk számára.)

Hogy milyen szójatermés várható itt Nyugat-magyarországon, Magyaróvár közelében?
Optimista becslések szerint akár a 3 t/ha-os átlagos is meghaladhatja.
Úgy legyen, majd beszámolunk róla.

(Dr. Bódis László – Agrofórum)

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Három napos drágulás után korrigál a szójabab ára

2020. június 16. 08:04

A párizsi árutőzsdén határozottan az eladók uralták a piacot. A malmi búza árjegyzése 2,25 euróval a tonnánkénti 181,25 eurós szintre csökkent a következő határidőre.

A jövőben is kiemelten támogatják a szójatermesztést? - Dr. Nagy István agrárminiszter válaszol

2019. február 22. 06:41

A szakpolitikus a vasvári székhelyű Karintia Kft. standján a szójatermesztés jelenlegi helyzetéről és jövőjéről beszélt. De vajon hogyan fog változni a szójatermesztők támogatása?

Nyugtatja a szójabab-piacot a Bunge

2020. április 16. 09:47

Az amerikai gabonakerekedő vállalat brazíliai leányvállalata szerint az új típusú koronavírus terjedése ellenére mindenféle logisztikai zavarok nélkül szállítják el a dél-amerikai országból a betakarított szójababot.

Megállíthatatlanul drágulnak a gabonák

2019. december 17. 09:33

A búza látványos drágulásához az is hozzájárult, hogy Ukrajnában szokatlanul száraz volt az ősz és 10 százalékkal elmaradt az őszi búza vetésterülete az előző években megszokottól.