Növényvédelem

BASF szőlő start Szekszárdon

Agrofórum Online

A program két részből állt: szakmai előadásokból és szabadföldi bemutatóból.

A szekszárdi dombok között kanyargó úton a Bodri Pincészethez érkeztünk. Ahogy a várszerű pincészethez értünk, és beléptünk a boltíves kapun, az ember nem tudta, hogy egy katedrálisba érkezett-e, vagy egy neves pincészet fogadótermeibe. A vendégeket a BASF munkatársai fogadták.

A program két részből állt: szakmai előadásokból és szabadföldi bemutatóból. A BASF marketing igazgatója, Kőrös Gyula üdvözölte a résztvevőket, aki azzal indította a rendezvényt, hogy a BASF egy olyan szolgáltatással kívánja a partnereit segíteni, amely a szőlő betegségeinek megelőzésére, azok fertőzésdinamikájára irányítja rá a figyelmet. A szakemberek mindennapi munkájukban, a döntéshozatali folyamatokban hasznosítható, praktikus információkkal gyarapodhatnak az itt szerzett ismeretek révén. Szeretnénk alkalmat teremteni – mondta – arra, hogy a teljes szőlővédelmi szezon legkritikusabb időszakában konzultálhassanak partnereink a szakértőinkkel a korai fertőzések felismeréséről és az ehhez igazított optimális védekezésről.


Kőrös Gyula

Dr. Füzi István és Dr. Hoffmann Péter a BASF fejlesztőmérnökei egymást váltva, vetítőképes előadáson mutatták be, a szőlő betegségeinek fertőzésdinamikáját, az elmúlt 26 évben folyamatos tanulmányozással nyert tapasztaltok alapján. A vizsgálat három jellemző szőlő betegségre terjed ki, úgymint a lisztharmat, peronoszpóra és a botritisz.


Dr. Fűzi István


Dr. Hoffmann Péter

A bemutatott ábrán a legnagyobb fertőzési arányt, 49 %-ot a lisztharmat tette ki, 31 % volt a botritisz és 20 % a peronoszpóra. Az előadók megállapították, hogy bár a peronoszpóra részaránya alacsonynak tűnik, az esetlegesen kialakuló korai peronoszpóra járványok súlyos terméspusztulást eredményezhetnek.

Jelen előadásban a lisztharmat járványok kialakulására koncentráltak az előadók. Mivel ez a betegség kiszámíthatóbb és előrejelezhetőbb, mint a peronoszpóra járványok, amelyek alapvetően időjárás függőek. A lisztharmatfertőzés rendszeresen minden évben megjelenik, így az ellene való védekezés és a járvány kialakulásának előrejelzése döntő fontosságú a termés megóvása érdekében. A járványok kialakulása megakadályozható, ha a védekezések időzítése megfelelő. A korai kezelések kulcsfontosságú szerepet játszanak a lisztharmat elleni védekezésben. Az előadók megjegyezték, hogy minél korábbi a bogyók fertőzése, annál nagyobb lesz a kár. A védekezés kulcsa, a bibe védelme, amelyet a virágzás előtt használt felszívódó szerekkel érhetünk el. Minél hatékonyabb ez a korai védekezés, annál kevesebb gondjuk lesz a szőlősgazdáknak a szezon idején, így nemcsak rövid-, de hosszútávon is megtérül a befektetés.

Az előadók a vetített képeken azt is bemutatták, hogy a szőlőlisztharmat, ha már nyomokban megjelenik, az előrevetíti a fertőzés gyors terjedésének lehetőségét különösen akkor, ha az időjárás is, mint hajlamosító tényező úgy alakul, hogy kedvezően hat a gomba gyors felszaporodására és terjedésére.

A szakemberek felhívták a figyelmet, a betegségek időbeni felismerésére, amelyet az előadást követő gyakorlati bemutató során, a növényállományokon is tanulmányozhattak a jelenlévő szőlősgazdák.

*

Azok az érdeklődők, akik nem tudtak a rendezvényen részt venni, az ott elhangzottak summáját megtalálják az Agrofórum honlapján, az Agrárhírek fül legördítésével, a Szőlő-bor menüpontban a témában készült videó megtekintésével.

(Bódis László – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megjelent: Védekezés hazánk jelentős szántóföldi kártevői ellen

2020. szeptember 22. 10:20

Jelen kiadvány létrejöttének hátterében az Agrofórum Kiadó Kft. szerkesztőbizottságának és az ADAMA Hungary Zrt. munkatársainak azon törekvése húzódik meg, melynek fő céljai a fontosabb kártevőkkel kapcsolatos aktuális védekezési információk egységes megjelenítése és azok termelőkhöz történő eljuttatása.

A BASF felvásárolja az L-glufozinát-ammónium, szabadalommal védett technológiát

2020. szeptember 15. 09:43

A BASF felvásárolta az L-glufozinát-ammónium szabadalommal védett Glu-L™ technológiát az AgriMetis™-től. E vállalat vezető szerepet tölt be a növényvédelem biotechnológiai innovációs fejlesztésének területén, és a BASF Mezőgazdasági Megoldások divíziója ezzel a tökéletesített technológiával még hatékonyabb terméket kínálhat ügyfeleinek a nem kívánt gyomok elleni védekezéshez.

3 millió tonna növényvédő szert használunk évente

2020. szeptember 11. 11:38

Haszonnövényeink és állataink védelme érdekében jelenleg globálisan 3 millió tonna peszticidet használunk fel évente. Magyarországon 2018-ban a legutolsó szerforgalmi jelentés alapján 26,5 tonna növényvédő szer került forgalomba, melyek 40%-a gyomirtó, 27%-a gombaölő, 16%-a talajfertőtlenítő, 8%-a rovarölő szer volt.

Súlyos eredmény: 458 olimpiai medencényi illegális növényvédő szer

2020. július 27. 13:08

A növényvédelem sikeressége számos tényezőn múlik. Az egyik, talán kevésbé ismert probléma az illegális növényvédőszer-kereskedelem és -hamisítás, mely az évek folyamán egyre jelentősebbé válik.

Repce helyzetkép és aktualitások október végén

2018. október 31. 11:08

Az őszi regulátoros kezelés mellé érdemes levéltrágyát is keverni. Nehéz fejlődési körülmények esetén ősszel kimondottan ajánlott a kén, a bór, a cink, a mangán és a molibdén kijuttatása

Tiszta vetőmag - sikeres növénytermelés - II. CHH Élelmiszer- és takarmányipari szakmai nap - Győr

2019. április 2. 07:11

A szakmai nap programjában előadások és interaktív gépbemutató szerepelt. A szakmai előadásokat meghívott intézményi és egyetemi előadók, illetve a CHH Műszaki Kft. szakemberei tartották.

Repce Különszám – ingyenesen letölthető szakmai kiadvány (PDF)

2019. február 26. 09:52

A Nufarmer magazin tavaszi különszámának főszereplője a repce, köszönhetően annak, hogy – bár Magyarországon nem mindenhol optimálisak számára a feltételek – az egyik legnagyobb árbevételű kultúra, stabil piaccal.

Hatékony növényvédelmi kezelés repce-fénybogarak ellen

2020. május 7. 10:11

Amikor a sárgatálas előrejelzés indokolttá teszi és virágzatonként 1-3 repce-fénybogarat észlelünk, a jól időzített, zöldbimbós állapotban történő permetezés kiemelten fontos.