Pályázatok

Hamarosan 200 milliárd forintnyi uniós támogatásról döntenek

Agrofórum Online

Jelentős lökést adhat a 2014–2020-as uniós fejlesztési ciklus hazai forráselosztásának az augusztus vége, szeptember eleje, amikor várhatóan nagy összegű agráriumot érintő, illetve gazdaságfejlesztési pályázatokon hirdetnek eredményt összesen mintegy 200 milliárd forint értékben – hívta fel a Világgazdaság figyelmét a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. vezérigazgatója.

Essősy Zsombor ismertette, a Vidékfejlesztési programon (VP) belül több ezer magyar cég bízik abban, hogy rövidesen támogatáshoz jut a mezőgazdasági termékek értéknövelését célzó élelmiszeripari felhívásra (VP-3-4.2.1-15) elkülönített 151 milliárd forintból. Ennél a kiírásnál legfőképp az változott, hogy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal jogutódlással történő megszűnésével idén januártól a Magyar Államkincstár vette át annak feladatait, az illetékes szaktárca pedig már nem a Földművelésügyi Minisztérium, hanem a Miniszterelnökség.

A MAPI első embere szerint ez az intézményi átalakítás a pályázó cégeket kevéssé érinti, az már annál inkább, hogy biztosan nem kapnak mentességet a közbeszerzési eljárások lefolytatása alól, azaz mindenképpen meg kell tendereztetni az elnyerhető 500 millió és 1,5 milliárd forint közti összeg keretében beszerzendő eszközöket vagy gépeket. Essősy szerint az járt el körültekintően, aki feltételes közbeszerzést írt ki, de aki eddig még nem lépett ebbe az irányba, az jobban teszi, ha már megvárja az eredményhirdetést. Úgy látja, az agráriumban felülreprezentáltak a közbeszerzésekben járatlan kisvállalkozók, ezért a többségüknek biztosan szakértői segítséget is igénybe kell vennie.

A másik ilyen célegyenesben lévő slágerpályázat a fejlesztési iroda vezetője szerint a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programon (Ginop) belül a mikro-, kis- és középvállalkozások termelésikapacitás-bővítése (Ginop 1.2.1-16). Itt 48 milliárd forint áll rendelkezésre, projektenként 25–500 millió forintnyi vissza nem térítendő támogatás sorsa a tét, ennél a felhívásnál is több száz cég reménykedik a pozitív elbírálásban. A pályázat célja az iparfejlesztési stratégiához illeszkedve a hazai kkv-k ösztönzése korszerű termékek előállítására, így az elnyerhető forrást modern eszköz- és gépparkra ugyanúgy lehet fordítani, mint fejlett infrastruktúrával ellátott telephelyek kialakítására. Mindez a versenyképesség feltételeinek megteremtésére és fenntartására szolgál.

A képzési pályázatokkal kapcsolatban Essősy Zsombor azt húzta alá, hogy már másfél-két éve húzódik a megjelentetésük, szeptember vége, október eleje lehet a legkorábbi dátum, amikor megnyomhatja a fejlesztéspolitikai intézményrendszer a start gombot. Holott ez egy komoly kiugrási lehetőség a versenyszférának: a kkv-szektorra és a nagyvállalatokra vonatkozó kiírással együtt mintegy 40 milliárd forintot lehetne humán tőkére fordítani. A szakértő szerint a gyors növekedésű, úgynevezett gazellavállalkozások komplex fejlesztésére szánt 33,5 milliárd forintos pályázatnál viszont túl szigorú a kiírás, ezért belátható időn belül könnyíteni kell a feltételeken, különben beragad a támogatási keret.

(Világgazdaság)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Közel egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázatokon

2020. szeptember 23. 10:02

Az idei hungarikum-pályázat támogatási keretösszegét 230 millió forintról 750 millió forinttal emelték, így 980 millió forintot oszthattak ki, további 50 millió forintot pedig egyedi támogatásokra fordítanak.

Járványvédelmi rendszerek fejlesztése pályázat nyílt meg

2020. április 1. 10:47

A baromfi- és a sertésállomány megóvása érdekében az Agrárminisztérium pályázatot hirdetett az ASP és a madárinfluenza vírus elterjedésének a megelőzésért.

230 millió forint keretű hungarikumpályázat nyílt meg

2020. március 24. 14:47

A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására 230 millió forintos kerettel pályázatot hirdetett az Agrárminisztérium.

Február végéig lehet pályázni az Exportfejlesztési Pályázati Programban

2020. január 27. 13:16

A pályázatra a jelentkezési lehetőség azon hazai kis- és közepes vállalkozások számára nyitott, akik már jelenleg is bonyolítanak export tevékenységet.

Jó hírekkel köszönt be az ősz! Milyen pályázatok nyílnak meg?

2018. október 10. 12:07

Fejleszteni akkor kell, amikor van rá támogatási lehetőség, mert lehet hogy amikor fejleszteni szeretne, akkor a megfelelő forrás nem fog a rendelkezésére állni!

Mondja el a véleményét az ökológiai gazdálkodási pályázatról!

2018. október 8. 11:23

A felhíváshoz kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat 2018. október 13-ig lehet megtenni a Széchenyi2020 honlap véleményezésre kialakított partnerségi fórumában.

2021-től: Horizont Európa - Új uniós kutatási és innovációs keretprogram

2019. november 26. 09:30

A minél eredményesebb pályázatok érdekében az Agrárminisztérium, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és az Agrárinformatikai Klaszterrel együttműködésben 2020 első negyedévében konferenciát szervez, ahol a forrásszerzés gyakorlati lehetőségeit és eddigi tapasztalatait is bemutatják.

Módosult a Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítása pályázat

2019. január 7. 09:17

A projektben lehetőség van egyszeri elszámolást választani. Változásbejelentéssel kezdeményezhető az egyszeri elszámolásról a többszöri elszámolásra - és fordítva - történő áttérés.