Pályázatok

Meghirdették az idei hungarikum pályázatot

AM Sajtóiroda

A hazai és a külhoni nemzeti értékek, hungarikumok népszerűsítésének támogatására, valamint a Kárpát-medencei hagyományos öltözet-kultúra továbbörökítésére megjelent az idei évi hungarikum pályázat. Mindkét célterületnél működési támogatásnak nem minősülő, egyszeri, vissza nem térítendő támogatás jár.

A most megnyíló pályázat 220 millió forint keretet határoz meg hazai és külhoni pályázóknak nyomtatott és elektronikus kiadványok, filmek készítésére, bemutatóterek kialakítására, rendezvények megvalósítására. A pályázaton 1 és 4 millió forint közötti összeg nyerhető el.

A „Hagyomány a divatban – viselet másként” célterületet harmadik alkalommal hirdeti meg az Agrárminisztérium, melyre 10 millió forint áll rendelkezésre. Míg az első évben 13 pályázó részesült támogatásban ezen a célterületen, addig tavaly már 28 nyertes készíthette el kollekcióját. Cél az, hogy a Kárpát-medence hagyományos öltözet-kultúrája, valamint népi kézműves értékeinek megőrzése, népszerűsítése, alkalmazása ünnepeink és hétköznapjaink részévé váljanak. A támogatás összege 240 ezer és 500 ezer forint között lehet.

A hazai és a külhoni értékgyűjtés támogatására 2013 júliusa és 2018 decembere közötti időszakban kiírt 7 nyílt és egy meghívásos pályázat keretében összesen 1,559 milliárd forintot ítélt oda 990 magyarországi, illetve határon túli magyar nyertes pályázónak az agrártárca.

A pályázati felületen 2019. május 14. 8.00 órától 2019. június 13. 23:59 percig lehet a pályázati adatlapot elektronikusan kitölteni, illetve véglegesíteni. Amennyiben az igényelt támogatások összege a beadási határidő lejárta előtt eléri a célterület keretösszegének 200%-át, a támogató a pályázatot lezárhatja. A pályázati felhívás az alábbi honlapokon érhető el: http://www.kormany.hu/hu/foldmuvelesugyi-miniszterium; www.palyazat.hungarikum.hu; www.hungarikum.hu

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Közel egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázatokon

2020. szeptember 23. 10:02

Az idei hungarikum-pályázat támogatási keretösszegét 230 millió forintról 750 millió forinttal emelték, így 980 millió forintot oszthattak ki, további 50 millió forintot pedig egyedi támogatásokra fordítanak.

Járványvédelmi rendszerek fejlesztése pályázat nyílt meg

2020. április 1. 10:47

A baromfi- és a sertésállomány megóvása érdekében az Agrárminisztérium pályázatot hirdetett az ASP és a madárinfluenza vírus elterjedésének a megelőzésért.

230 millió forint keretű hungarikumpályázat nyílt meg

2020. március 24. 14:47

A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására 230 millió forintos kerettel pályázatot hirdetett az Agrárminisztérium.

Február végéig lehet pályázni az Exportfejlesztési Pályázati Programban

2020. január 27. 13:16

A pályázatra a jelentkezési lehetőség azon hazai kis- és közepes vállalkozások számára nyitott, akik már jelenleg is bonyolítanak export tevékenységet.

Több mint 145 millió eurót kap hazánk árvízvédelemre és vízgazdálkodás fejlesztésre

2020. március 18. 08:02

Az Európai Bizottság kedden Magyarország mellett további 6 uniós tagállam - Horvátország, Csehország, Lengyelország, Portugália, Románia és Spanyolország - részére hagyott jóvá összesen több mint 1,4 milliárd eurós támogatást.

Rövidesen vége a gépbeszerzési támogatásoknak

2018. február 15. 10:06

Nem reális veszélynek, hogy egyik napról a másikra megszűnne a területalapú támogatás, viszont egyszerű gépbeszerzési vagy építési beruházásokhoz nagyon korlátozott mértékben lesznek elérhető vissza nem térítendő támogatások.

Szárítmány-előállítók figyelem! Itt az új támogatási lehetőség

2019. július 11. 11:16

A támogatási összeg a szárítmány-előállításra felhasznált hőenergia mennyiségének a függvénye, de legfeljebb 66 666 eurónak megfelelő forintösszeg lehet a szabad csekély összegű egyéni keret figyelembevételével.

Újra igényelhető a szőlő szerkezetátalakítási támogatás a hónap közepétől

2018. február 5. 16:00

Újra igényelhető a szőlő szerkezetátalakítási támogatás február 15-től - közölte a szaktárca hétfőn.