Agrárközélet

1,65 milliárd forintos támogatással megújul a jászsági vízgazdálkodási rendszer

MTI

Megújul a jászsági vízgazdálkodási rendszer, a rekonstrukció első üteme az Európai Unió és a magyar állam 1,65 milliárd forintos támogatásával, a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) keretében várhatóan a jövő évben indul - tájékoztatta a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) szerdán az MTI-t.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és a Kötivizig konzorciumában megvalósuló, a tervek szerint 2020 végéig tartó projektnek köszönhetően a 41 éves Jászsági-főcsatorna alkalmas lesz a csapadékos időszakok vizeinek visszatartására.

A fejlesztéssel javul a térség vízgazdálkodása, lehetővé válik a főcsatorna komplex és többcélú hasznosítása, ezáltal csökkenthetők az éghajlati szélsőségekből eredő káros hatások – írták.

A Kötivizig tájékoztatása szerint a beruházás során a 21 kilométeres Jászsági-főcsatorna teljesen megújul, a töltések magasításával, mederkotrással, a műtárgyak felújításával nő tározókapacitása, és az üzemirányítás is korszerűbbé válik.

A töltésemeléssel 62 centiméteres vízszintemelés érhető el, így a főcsatorna teljes hosszában összesen 2,65 millió köbméter víz áll majd rendelkezésre, ez mintegy 0,65 millió köbméterrel több a jelenleginél. A belvíztározási kapacitás várhatóan 0,341 millió köbméterrel növelhető – ismertették.

Az igazgatóság kitért arra, hogy a Jászsági-főcsatornát a Kisköre-tározóból kiinduló öntözőrendszer részeként 1977-ben adták át, legfőbb funkciója a mezőgazdasági vízszolgáltatás, az ökológiai vízpótlás és a térség belvizeinek befogadása. Az átadás óta jelentősebb fejlesztések nem történtek, sok helyen elavult, kapacitása nem megfelelő, a töltéseken néhol magassági hiányos szakaszok vannak – olvasható a közleményben.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Információk a Natura 2000 támogatások adózásáról az őstermelők esetében

2018. március 14. 08:11

A Natura 2000 kompenzációs támogatás célja a Natura 2000 gyep- és erdőterületek megőrzése és fenntartása érdekében felmerülő gazdálkodói költségek és bevételkiesések ellentételezése.

2020 után is nehéz lesz, a változások folyamatban vannak

2020. február 18. 11:36

Több az adminisztrációs teher, változnak az adózási szabályok és most már biztos, hogy a KAP is változni fog a jövőben.

Gazdainfó: újranyílt támogatások és pályázatok hete

2020. szeptember 2. 09:31

A VP ciklus végén várható volt, hogy egyes beragadt források miatt újra nyitnak majd pályázatokat, így a hét fő híre a vasárnap kiírt Állattartó telepek fejlesztése és a Kertészeti üzemek korszerűsítése pályázat. A COVID miatt támogatási programokat is hosszabbítottak, íme a fő tudnivalók, linkekkel együtt a Gazdainfóban.

Fiatal Gazda pályázat és ami mögötte van - Tényfeltáró riportsorozat, 2. rész

2019. november 19. 04:36

A Fiatal Gazda (FIG) néven „elhíresült” pályázat egyre inkább fokozza a kedélyeket. A napi (bulvár)sajtóból hallunk nagy bukásokról, visszafizetésekről, pályázatíró maffiákról, „köcsög” hivatalról, sokat nyert, de keveset teljesített „csalókról” és a gyors meggazdagodás reményében manikűrösből aranykalászos gyorstalpalón bejutó egyénekről.