Szőlő-Bor

Elkészültek az Egri borvidék egyedi borospalackjai

MTI

Alig egy évvel a szándék bejelentését követően elkészültek az Egri borvidék egyedi palackjának első mintapéldányai - közölte a témában tartott pénteki sajtótájékoztatón az Egri Borműhely elnöke a hevesi megyeszékhelyen.

Soltész Gergő kiemelte: a végeredmény reményeik szerint minden tekintetben méltó lesz az egri borvidékhez és annak hagyományaihoz.

Elmondta: a palack formáját egy 1930-as évekből származó elődje ihlette, annak kis mértékű újragondolásával, az Orosházi Üveggyár közreműködésével készült el az új produktum. A tervezésnél szempont volt az egyediség, a külalak mellett az 1552-es évszám, az egri várvédők diadalának dátuma is szerepel a palackon.

A fenntarthatóság és környezetvédelem jegyében a palack az átlagosnál kevesebb alapanyag felhasználásával készül, így környezeti terhelése szerényebb, jobban szállítható és tárolható.

A kezdeményező Nyitrai Zsolt, a város és térsége országgyűlési képviselője felidézte: az ötletgazdák a helyi szőlészek és borászok voltak évekkel ezelőtt, ám a megvalósítás a kezdeti lendület után egy időre megtorpant. Végül a tavalyi Bikavér-ünnepen fogalmazódott meg újra az elhatározás, hogy az Egerben és környékén készülő csúcsborok a minőségükhöz illő, bel- és külföldön egyaránt összetéveszthetetlen palackban kerüljenek a fogyasztók asztalára.

A palack terve példaértékű összefogás eredményeként, az Egri borműhely szervezésében, az érintett borászok javaslatára és közös döntésük alapján készült el – tette hozzá, megjegyezve: az új palack hazai és nemzetközi szinten is komoly előrelépés a borvidék számára és inspirációt jelent a borászoknak is.

Gál Tibor egri borász szerint az új palack az egri bor mint márkanév erősítésére szolgál.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

Rekordokat döntenek az olaszok!

2018. november 22. 11:01

Olaszország szőlőtermése 15 százalékos volumennövekedést mutat a tavalyi évhez képest.

Magyar bor: ezentúl személyesen

2019. március 5. 09:06

Újszerű kezdeményezés, és ezzel együtt a hozzá kapcsolódó arculat is bemutatkozott március 1-jén, a Borjog és Bormarketing 2019 konferencián – írta turizmus.com.

Borkomplexum épülhet Budafokon

2018. február 18. 11:57

A létrejövő komplexumban a Kárpát-medence húsz-harminc borvidéke, annak mintegy négyszáz borászata mutatkozhat be.

Itt a Furmint Február! De milyen is egy jó furmint? - interjú Szabó Zoltánnal

2019. február 20. 04:36

Tokaj egymaga a furmint termőterületeink 95 százalékát bírja, így sajnos a maradék csak kuriózumszámba megy. Egyszerre több Tokaj létezik, műanyag hordóban árult félédes folyóborok ugyanúgy piaci szereplők, mint a jó nevű termelő mádi csúcsdűlős tétele. Nehéz így kommunikálni, egységes arculatot, közös marketinget kialakítani a furmintnak.