Szőlő-Bor

Gondolatok a szüretről Szekszárdon – interjú Vesztergombi Csabával

Szuperfarm

Idén olyan korán indult a szüret, mint eddig még soha. A Szuperfarm végigkérdezi a Kárpát-medencei borászokat, milyen volt az évjárat, milyen alapanyagra számítanak, és hogy mit érdemes 2018-ból megkóstolnunk. Most a szekszárdi borvidéken dolgozó Vesztergombi Csaba válaszol.

Hogy áll a szürettel? Nagyjából a munka hány százalékánál tart most?

A szőlők betakarítását október 8-án befejeztük. A szüreti munkálatok természetesen még tartanak, sok tartályban erjed még Szekszárd aranya. Várhatóan még 3-4 hét, amíg minden munkával végzünk.

Milyen volt az idei évjárat? Ha osztályoznia kéne egy 10-es skálán, ahol a 10 az álom, a 0 pedig a pokol, hol helyezkedik el 2018?

A kérdést múlt időben még nehéz lenne megválaszolni, hiszen a bor élő anyag lévén változik folyamatosan, és ez hatványozottan igaz az első 10-12 hónapban. Időjárást tekintve kaptunk hideget, meleget, esőt, jeget, forróságot, szóval elég változatosra sikerült a vegetációs időszak. Ennek megfelelően hol aggodalommal, hol bizakodva tekintettünk a szüret elé.

A természet azonban gondos gazda és igyekszik kiegyenlíteni a kilengéseket. Jelenleg, látva a frissen elkészült és félkész borokat, azt mondhatjuk, hogy az évjárat igen jónak tűnik. Osztályozni egyelőre nehéz. 10-es tényleg csak az álmunkban létezik, bár 2017 megközelítette. 2018, figyelembe véve az apró nehézségeket, jelenleg nálam 8-at ér, de ez változhat a következő hetekben, hónapokban.

Vesztergombi Csaba

Az előző évjáratokhoz képest milyennek értékeli 2018-at? Miben volt más az idei évjárat?

A kialakult időjárási szélsőségek miatt talán nagyobb szerepet kapott a szőlők elhelyezkedése, a dűlők.

Melyik szőlőfajtának kedvezett a leginkább 2018?

Minden fajtánkkal meg voltunk elégedve, egyformán jól teljesítettek, de ha mindenképpen ki kéne emelnem egyet, akkor az a merlot.

Melyik szőlőfajta szenvedett legjobban idén?

Nálunk boldogok a szőlők.

Milyen minőségű borokat vár a 2018-as évjáratból?

Fajtától és a koncepciótól függő, de mindenképpen gyönyörű, telt, fajtajelleges, Szekszárdra jellemzően gyümölcsös, kedves nagy testű és bársonyos borokat.

Melyik bortípusra fektetik a hangsúlyt idén?

Nincs feltétlenül különbségtétel a bortípusok között. Ami biztos, hogy a 2018-as évből lesz lehetőség prémium borok készítésére, akár kadarkából is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

A károsító helyzet alakulása 2019-ben és várható következményei (17. rész)

2020. február 5. 11:02

A szőlőtermesztők számára kihívásokkal teli 2019 után, az idén is fel kell készülni arra, hogy az időjárás alakulásától függően bármelyik kórokozó vagy kártevő okozhat meglepetéseket, amire már most fel kell készülni lelkiekben és szakmai téren egyaránt.

Hivatalos honlapot kapott a magyar bor

2019. december 20. 09:02

Az oldal a hiánypótló leírások és képek mellett közöl híreket, beszámol eseményekről, és útmutatásokkal is erősíti a borkultúrát.

Kiemelkedően jó termésre számít a Hilltop borbirtok

2020. augusztus 11. 10:58

Az elmúlt évtized egyik legjobb minőségű termésére számít idén a neszmélyi Hilltop borbirtok. A magyar borászat szerint az idei év hektikusnak tűnő időjárása kifejezetten kedvezett a fehér szőlőfajtáiknak, a termés minősége, valamint a szüretig végrehajtott beruházásaik a prémium minőség felé emelik itthon, valamint a brit piacon értékesített boraikat.