Szőlő-Bor

Harmadszor rendezték meg a Kárpát-medencei református szőlészek, borászok fórumát

Agrofórum Online

A bihardiószegi fórumhoz kapcsolódóan borversenyt is rendeztek, amelyen 28 felvidéki, délvidéki, partiumi, erdélyi és magyarországi bortermelő 50 borát vizsgálta szakmai zsűri.

Harmadik alkalommal szervezte meg a Magyar Református Szeretetszolgálat a Kárpát-medencei református szőlészek és borászok fórumát, a BORUM-ot, ezúttal először a határon túl, a partiumi Bihardiószegen.

Az Egyháztáji programhoz kapcsolódó kezdeményezés 2014-ben indult útjára, amikor két találkozót is tartottak a Kárpát-medencei borászok és szőlészek. A nagysikerű sárospataki rendezvényt a móri találkozó követte, majd 2015 első BORUM-helyszíne Bihardiószeg lett – mondta el az MTI-nek Kocsis Attila, a Magyar Református Szeretetszolgálat programigazgatója.

Az Egyháztáji vásárokkal a református szeretetszolgálat lehetőséget akar adni arra, hogy jó minőségű, magyar mezőgazdasági termékekhez jussanak az emberek a református egyházhoz közel álló kistermelőktől. A fórumot pedig azért szervezik, hogy a Kárpát-medencei szőlészek és borászok megismerjék egymást, tapasztalatot cseréljenek, illetve a szeretetszolgálat szakmai előadásokkal segítse munkájukat – mondta a programigazgató.

A szombaton és vasárnap megtartott bihardiószegi fórumhoz kapcsolódóan borversenyt is rendeztek, amelyen 28 felvidéki, délvidéki, partiumi, erdélyi és magyarországi bortermelő 50 borát vizsgálta szakmai zsűri – közölte a verseny után a zsűri egyik tagja az MTI-vel. Kerekes Sándor elmondta: a Magyar Református Szeretetszolgálat ajánlásával 2015 fehér bora Kun Barna bihardiószegi termelő 2014-es cserszegi fűszerese, vörös bora Ur Zsigmond (Hegyközszentimre) 2010-es merlot-ja lett.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

Kiemelkedő évjáratra számítanak a szekszárdi borvidéken

2018. október 11. 06:32

A termés minőségi szempontból a tavalyi évjárathoz hasonló, a szüret időpontjától és a fajtától függően 21-22, esetenként magasabb mustfokkal és literenként 6-7 grammos savtartalommal szüretelték a szőlőt.

Nyilvános a 2018. évi borszőlő átlagár előrejelzés

2018. július 23. 17:02

Ahhoz, hogy a szőlőárak a folyamatosan növekvő termelési költségek ellenére is méltányos jövedelmet biztosítsanak a gazdák számára, elengedhetetlennek tűnik a borok kereskedelmi átadási árának emelése.

Tokaji bor lett a világ legdrágább bora

2019. március 11. 09:06

Egy üveg Esszencia előállításához több mint 180 kg szőlő szükséges, amelyeket ráadásul kifejezetten hosszú ideig kell érlelni, ráadásul minden szőlőszemet kézzel szednek le.

Rekordot döntöttek az angol borászok

2019. március 17. 06:36

Az angol és a walesi borok jelenleg 40 különböző országban kaphatók, míg 2016-ban még csak 27 ország vásárolt a ködös Albion termékeiből.