Szőlő-Bor

Kiemelkedő évjáratra számítanak a szekszárdi borvidéken

MTI

A tavalyihoz hasonló, kiemelkedő évjáratra számítanak a szekszárdi borvidéken, ahol a végéhez közeledik a szüret.

A 2400 hektáros területen egyes pincéknél már csak kevés kékfrankos, merlot és cabernet-fajták, a válogatás- és prémiumborok alapanyagai vannak a tőkéken – mondta Bősz Adrián, a borvidék elnöke szerdán az MTI-nek.

Tájékoztatása szerint a szekszárdi hegyközséghez tartozó 1200 hektárból 147 hektár termésmennyiségét dolgozták fel, itt hektáronként átlagosan 77 mázsa szőlő termett. A szintén a szekszárdi borvidékhez tartozó bátaszéki hegyközség területén mintegy 400 hektáron 80-90 mázsa az átlagtermés. A különbség abból adódik, hogy a bátaszéki termelők elsősorban értékesítik a szőlőt, Szekszárdon viszont sok termelő terméskorlátozással él – tette hozzá.

A borvidék elnöke az eddigi tapasztalatok alapján azt mondta, hogy a termés minőségi szempontból a tavalyi évjárathoz hasonló, a szüret időpontjától és a fajtától függően 21-22, esetenként magasabb mustfokkal és literenként 6-7 grammos savtartalommal szüretelték a szőlőt. Az idei is kiemelkedő évjárat lehet – jegyezte meg.

Mint mondta, az őszi, időjárás kedvezett a szőlőnek, az egyhetes, szeptemberi hűvösebb időszakot a cabernet franc és sauvignon, a kékfrankos jól átvészelte.

Arról is beszámolt, hogy a szőlő felvásárlási ára a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa által előrejelzett, kilogrammonkénti 123 forint körül alakultak. A szekszárdi termelők közül sokan előre kötöttek felvásárlási szerződést. A tavalyi rozék, könnyed fehérfajták elfogytak, a könnyű vörös borok mostanában kerülnek piacra, a palackozott borokat termelő borászatoknál a – főként a magasabb árszintű – 2017-es borok még a pincékben vannak – fűzte hozzá.

Azt is elmondta: a meleg időjárás miatt az idei borok mediterrán jellegűbbek lehetnek a 2015-ös, 2016-os évjáratnál, de megőrzik a szekszárdi stílusjegyeket.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

Idén 4,2 millió mázsa szőlőt szüreteltek a gazdák

2019. november 20. 11:36

A borászok nagyon jó minőségű borokra számítanak, hiszen a visszajelzések alapján szépen érett, egészséges gyümölcsöket szüreteltek, és bizakodásra ad okot az is, hogy az idei év Tokajban is jó volt az aszúsodás szempontjából.

Drágábban vehetünk bort idén

2018. július 26. 06:32

Amennyiben a termékek átvételi ára nem követi a termelési költségek, illetve a szőlőár növekedését, abban az esetben megtörhet a szőlő-bor ágazat eddigi fejlődési pályája.

Hamarosan megkóstolhatjuk az idei balatoni borokat

2018. szeptember 4. 06:58

A legkorábban érő szőlőfajta, a Csabagyöngye feldolgozása hamarosan befejeződik, és az Irsai Olivéré is jó tempóban halad, így hamarosan leemelhetjük az áruházak polcairól az első dél-balatoni borokat.

Rekordot döntöttek az angol borászok

2019. március 17. 06:36

Az angol és a walesi borok jelenleg 40 különböző országban kaphatók, míg 2016-ban még csak 27 ország vásárolt a ködös Albion termékeiből.