Terményárak

A biodízel-kereslet emelkedése miatt drágult a szójabab

Agrofórum Online

Chicagóban a búza 0,2 százalékkal drágult, míg a kukoricáért 0,3 százalékkal adtak kevesebbet. A szójabab kurzusa 0,7 százalékkal került feljebb, míg a repce ára 0,2 százalékkal csökkent. Európában a malmi búza kurzusa ugyan csökkent, de a repce, a kukorica és a takarmánybúza is drágult pénteken.

Az amerikai szójabab-határidők pénteken emelkedtek, ami két egymás utáni napon jelentett pluszt. A szójaalapú biodízel-üzemanyag-kereslettel indokolták szakértők a drágulást. A biodízelben májusban felhasznált szójaolaj mennyisége 778 millió fontra, azaz 353 ezer tonnára nőtt, szemben az előző havi 672 millió fontról, azaz 305 ezer tonnáról.

„A májusi biodízel-adat hatalmas ugrást jelentett. Az USDA, azaz az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának adatiból kiindulva nagyobb szerepet kaphat ebben az évben a biodízel készítéséhez használt szója-olaj a piacon” – mondta Terry Reilly, a Futures International vezető elemzője.

A kukorica határidős árak csökkentek és a havi, csaknem 7 százalékos hanyatlást is az okozta, hogy a júliusi közép-nyugati időjárás javulása miatt megnövekedett annak a valószínűsége, hogy az amerikai betakarítás mértéke emelkedjen. Ez ellentételezi a fokozott gabonavásárlásokat, amelyek Kínából érkeznek. Az USDA csütörtökön megerősítette, hogy a kínai vásárlók 1,937 millió tonnát vásároltak az Egyesült Államoktól, ami a legnagyobb kukoricavásárlásával a Washington és Peking között feszültségek növekedése ellenére.

A párizsi gabonatőzsdén nem történtek jelentős elmozdulások és ezúttal inkább a vevők domináltak, a repce, a takarmánybúza és a kukorica ára is emelkedett, egyedül a malmi búza ára mérséklődött a következő határidőre. Egy tonna malmi búzáért 182,75 eurót adtak a pénteki nap végén, ami 25 eurócentes mínuszt jelentett. Ez csak 50 eurócenttel múlja felül a napon belüli legalacsonyabb értéket, a maximumot a 184,5 euró/tonnás szint jelentette. Élénk érdeklődés mellett zajlott a kereskedés ezzel a termékkel, összesen 21 771 üzletet kötöttek, ami átlag felettinek számít. A repce ára 50 eurócenttel a 381,75 euró/tonnás értékig emelkedett, a takarmánybúza kereskedése minimális, 5 eurócentes pluszt hozott és 165,85 eurón hagyta el a termék a parkettet. A kukorica 178 euró/tonnás záró ára 1,75 eurós emelkedést követően alakult ki.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Az aláírás hetét mínusszal zárta a szójabab

2020. január 20. 09:26

A szójabab árjegyzése érzete meg leginkább az aláírás utáni bizonytalan helyzetet. Az 1,8 százalékos heti mínusz úgy alakult ki, hogy pénteken még 0,6 százalékot magára is szedett a kurzus. Igaz ez is kevésnek bizonyult a csütörtöki 0,5 és a szerdai 1,3 százalékos mínuszt követően.

Drágult a búza, pedig nincs hiány

2020. április 15. 07:04

A Húsvét előtti rövid héten folytatódott a koronavírus miatt extrém helyzet és megint csak igazolódott, ha a piac úgy érzi, gond van, akkor elfelejti az egyéb tényezőket.

Terményárak: új termésű árszintek ó-termésű készletekre

2019. március 4. 12:48

Az elmúlt napokban a vevők részéről a kínálat agresszív és jelentős megugrásáról érkeztek hírek, van olyan piacunk, ahol a vevői igénnyel szemben 10-szeres kínálat jelent meg.

Két hónapos csúcsra ért a búza árjegyzése

2020. július 10. 08:41

Párizsban a vevők uralták a piacot, a fontos termékek árjegyzése kivétel nélkül emelkedett a következő határidőre.