Terményárak

Három hetes mélyponton a kukorica

Agrofórum Online

Az Egyesült Államokban a búza kurzusa 0,5 százalékkal emelkedett, a kukorica ára viszont 0,7 százalékkal csökkent. A szójabab kereskedésében továbbra sincsenek nagy mozgások, csupán 0,04 százalékkal került feljebb az árjegyzés. A repce 0,1 százalékos pluszt gyűjtött be Chicagóban. Párizsban inkább az eladók kerültek fölénybe. Egyedül a takarmánybúza ára emelkedett, a malmi búza, a kukorica és a repce ára viszont mérséklődött.

A kukorica ára a mostani csökkenéssel három hetes mélypontra ért. Ebben az játszott nagy szerepet, hogy az Egyesült Államok termőterületeinek 72 százalékán jó vagy kiváló minőségű a növények állapota. Ez felülmúlja az elemzői konszenzust. Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának (USDA) statisztikáiban szereplő 72 százalék egyébként egy százalékpontos heti emelkedést jelent. A Thomson Reuters által megkérdezett szakértők csökkenést vizionáltak.

A kukorica és a szójabab piacát a közelmúltban a növekvő esőzések támogatták. Sokan arra számítottak, hogy következő hetekre jósolt meleg időjárás miatt emelkedhetnek az árak, ám ezt a piac nem igazolta vissza. „A következő néhány hét időjárás-előrejelzése most már meglehetősen kedvezőnek tűnik” – mondta Terry Reilly, a Futures International árupiaci -elemzője.

A búza ára továbbra is azért emelkedik a szakértők szerint, mert túlságos nagy mínuszokba fordult az elmúlt időszakban és most annak a korrekciója zajlik.

Európában visszatértek a mínuszok, a négy kiemelten fontos agrártermék közül háromnak az ára csökkent a következő határidőre. Így a malmi búza, a kukorica és a repce befektetői szomorkodhattak, azonban a takarmánybúza, enyhe emelkedéssel kivételt jelentett. A malmi búza kurzusa 1,5 euróval a 177 euró/tonnás szintre csökkent, számottevő forgalomban. A nyílt piacon összesen 20 092 kontraktust kötöttek a kereskedők. A kukorica ára 25 eurócenttel 165,75 euróig csúszott le. A repce 381,25 eurós árjegyzése 1,25 eurós mínuszt követően alakult ki Párizsban. A takarmánybúza a maga 25 eurócentes emelkedésével jelentett kivételt. A júliusi határidőre ezt követően 157,6 eurót adtak egy tonnáért, azonban a novemberi és a januári határidőre a takarmánybúza árjegyzése is csökkent.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Jelentős mínuszok után drágul a búza és a szójabab

2020. február 6. 05:36

A búza drágulását többen is a globális készletadatokkal magyarázták. Az egy tonnának megfelelő mennyiség 206,27 dollárra emelkedett.

Két hónapos csúcs közelében a szójabab

2020. június 9. 08:02

A múlt heti erős kínai exportkereslet után igaz némileg csökkent a szójabab ára az Egyesült Államokban, de nem szakadt el nagyon a pénteki értéktől a kurzus.

Felgyorsult a szójabab betakarítása Argentínában, már a földek 38 százalékán végeztek

2020. április 19. 17:41

Az argentin termelők ebben a szezonban már a szójaföldek 37,8 százalékáról takarították be a termést, az eddigi adatok szerint az átlagos hektáronkénti hozam 3,42 tonna - derült ki a Buenos Aires-i Gabonatőzsde heti jelentéséből.

A károsító helyzet alakulása 2019-ben és várható következményei (16. rész)

2020. február 5. 08:16

A borsó esetében növényvédelmi szempontból a termesztési szezon nagyobbik része elsősorban a rovarkártevők számára alakult kedvezően, a májusi csapadékos hónap pedig a kórokozók járványszerű fellépését idézte elő.