Terményárak

Háromhetes csúcson a szójabab – lezárták a tárgyalások első szakaszát

Agrofórum Online

Kína és az Egyesült Államok is bejelentette, hogy megállapodást kötöttek. Washington fokozatosan csökkenti a kínai termékekre kivetett vámokat, illetve nem vezeti be a pótvámot, Kína pedig több amerikai, elsősorban mezőgazdasági terméket vásárol majd.

Némi bizonytalanságot okozott egy meg nem erősített sajtóhír, miszerint a kínai kormánynak fenntartásai vannak, attól tartanak, hogy a folyamat precedenst teremthet más kereskedelmi partnereknél is. Ezt követően Donald Trump cáfolta az értesüléseket, majd nem sokkal később megtörtént a hivatalos bejelentés a megegyezésről. Az amerikai elnök azt is közölte, hogy haladéktalanul megkezdődik a második szakasz tárgyalása, nem fogják megvárni a jövő évi elnökválasztást – hívta fel a figyelmet az Equilor Befektetési Zrt.

A szójabab ára bejelentés hatására 0,9 százalékkal a tonnánkénti 336,6 dollárnak megfelelő szintig drágult, de napközben a 337 dolláros szintet is elérte a kurzus. Így három hetes csúcson is járt az agrártermék a megállapodásnak a köszönhetően. Az egyezség részeként Peking kötelezettséget vállalat arra, hogy két év alatt 32 milliárd dollárért vásárol amerikai mezőgazdasági terméket. Ez az egy évre jutó 16 milliárd dollár több, mint amire számítottak az amerikai piacon. 2017-ben 24 milliárd dollárt tettek ki az ilyen típusú üzletek a két fél között. Robert Lighthizer az Egyesült Államok kereskedelmi képviselője jó jelenek tartja, hogy konkrét célokat tűztek ki, mert ezzel elkerülhető a piac torzulása. Az Egyesült Államokban hatalmas szójabab-többlet alakult ki, ugyanis az amerikai termés 60 százalékát Kína vásárolta meg korábban. A kereskedelmi konfliktus elmélyülése óta ezt az igényüket dél-amerikai vásárlásokkal fedezték le.

„A jövőben a kereslet ugyan növekedhet, de azért az árakban nem várható drámai emelkedés” – hívta fel a figyelmet a Thomson Reuters hírügynökségnek nyilatkozó Arlan Suderman, az INTL FCStone árupiaci közgazdásza.

A szójabab mellett a kukorica és a búza is drágult. A búza 1,2, a kukorica 1,4 százalékkal.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Örülhetnek az agrártermelők: ma aláírhatják az első kereskedelmi megállapodást

2020. január 15. 16:39

A mostani megállapodásra érdemes első fázisként gondolni és a legfrissebb információk alapján a következő, nehezebb fázisra már csak a novemberi választás után kerülhet sor.

Befagyasztotta Kína az amerikai agrártermékek importját

2019. augusztus 6. 10:17

Kína volt az Egyesült Államok harmadik legnagyobb exportpiaca tavaly.

Nem nyugodhatnak meg a szójabab piacán a kereskedők

2020. január 13. 11:34

Washington és Peking megállapodott egy új, félévig tartó kommunikációs mechanizmusban, melyet várhatóan szerdán jelenthetnek be, amikor aláírásra kerülhet a kereskedelmi megállapodás első fázisa.

Hamarosan amerikában termesztett rizst ehetnek a kínaiak

2018. december 30. 14:05

Kína először nyitotta meg piacát az amerikai rizs előtt, ami szakértők szerint újabb jele annak, hogy kezd enyhülni a két ország között fagyossá vált kapcsolat.