Terményárak

Hathetes csúcson ünnepel a szójabab

Agrofórum Online

Mindhárom fő gabonafajta drágult a 24-i rövid kereskedési napon a chicagoi árutőzsdén.

A szójabab 0,4 százalékkal a tonnánkénti 344,3 dollárnak megfelelő szintig drágult, a karácsonyi ünnepi szüntet megelőző rövid kereskedési napon. Ez hathetes csúcsnak felel meg. Óvatosak voltak azok a kereskedők, akik nem az ünnepi készülődéssel töltötték ezt a napot. A drágulás ellen hatottak a nem túl jó exportértékesítési heti adatok, de ezt ellensúlyozták a Kínával kapcsolatos pozitív várakozások.

A piacon egyre magasabbak a kínai vásárlások felgyorsításával kapcsolatos várakozások azt követően, hogy a kereskedelmi tárgyalások első szakaszát lezárták.

„Az Egyesült Államok és Kína közötti jövőbeni üzletek kapcsán továbbra is vita folyik a kereskedők között. Amíg a tényleges számadatok nem kerülnek nyilvánosságra azzal kapcsolatban, hogy a kínai importőrök mennyi amerikai terméket akarnak vásárolni, addig óvatosan vesznek fel piaci pozíciókat a kereskedők” – nyilatkozta a Thomson Reuters hírügynökségnek Karl Setzer, az AgriVisor árupiaci elemzője.

A kukorica alig drágult, mindössze 0,1 százalékkal került magasabbra a kurzus, azonban a búza árjegyzése 0,4 százalékkal ment feljebb. A kukorica tonnánkénti ára így 152,84 dollárnak megfelelő értéken, míg a búzáé 198,78 dolláros szinten hagyta el a parkettet a karácsonyi ünnepek előtt.

A szakértők szerint a kukorica piacán már múlt héten felvették a megfelelő évzáró pozíciókat a kereskedők, ezért nem változott érdemben a kurzus. A búza piacán is hasonlóak voltak a várakozások, de a globális hírek miatt mehetett feljebb az ár. Marokkó január 2-tól április 30-ig felfüggesztheti a búzára kivetett vámokat azért, hogy biztosítsa az ország búzaellátásának biztonságát. Emellett az is a célja a rabati döntéshozóknak, hogy stabil belföldi árakat alakítsanak ki a piacon. Az eddigi 35 százalékos vám felfüggesztését a hírek szerint hivatalosan a csütörtöki kormányülést követően jelenthetik majd be az észak-nyugat afrikai országban.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Tovább erősödött a gyapottok bagolylepke hernyó fertőzöttség

2020. augusztus 9. 08:02

A kedvező időjárási viszonyok hatására a szója területeken, mint ahogy más növénykultúrákban is erőteljesen felszaporodtak a takácsatkák.

Szépen haladnak az őszi munkák

2018. október 16. 08:05

Jó ütemben haladnak az őszi betakarítási és a vetési munkák is a száraz időjárásnak köszönhetően, ugyanakkor a megfelelő keléshez szükség lenne a csapadékra.

A mínuszok uralták az európai gabonapiacot

2020. március 25. 07:33

A búza átmeneti ralija kifulladni látszik, hiszen 0,3 százalékkal csökkent az ár. A korábbi nyolc kereskedési napból csak egy hozott mínuszt az is csupán 0,2 százalékost.

Szója: a GMO-mentest keresik

2018. szeptember 19. 10:57

Jelentősen nőtt a szója termőterülete és ezzel párhuzamosan a betakarított szójabab mennyisége is az utóbbi években.