A búza ára 1 százalékkal csökkent, miközben a kukorica 1,2 százalékkal, a szójabab 2 százalékkal, a repce pedig 0,9 százalékkal drágult Chicagóban. Párizsban kiegyenlített volt a piac, a repce több napi csökkenés után drágult, a kukorica kurzusa is feljebb ment. Ezzel szemben a malmi búza és a takarmánybúza értéke csökkent.
Chicagóiban a szójabab pénteken elérte a legmagasabb árszintet 2018 júniusa óta, ezt az támasztotta alá, hogy a kereskedők várakozásai szerint az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) növeli majd az exportra vonatkozó előrejelzéseket a legutóbbi kínai értékesítések hatására.
Az USDA havi jelentésében azt állította, hogy az amerikai kukorica- és szójabab-termelés a vártnál kisebb lesz a száraz időjárás és az erős, szélviharok miatt, amelyek károsították a növényzetet egész Iowa államban. A kereskedők arra számítanak, hogy a készletbecslések mérséklődnek majd, ha az USDA tovább csökkenti a betakarítási várakozásait és növeli export-előrejelzéseit.
Az USDA változatlanul hagyta a szójaexportra vonatkozó becslését, mindezt annak ellenére, hogy az Egyesült Államok Kína felé növelte értékesítéseit. Az ázsiai ország a világ legnagyobb vevője az olajos mag piacán. Az amerikai agrártárca a kínai kukoricaimportra vonatkozó becslését is változatlanul hagyta az amerikai vásárlások megugrását követően.
„A kereskedők úgy vélik, hogy a hozamok továbbra is csökkennek majd, miközben a kínai vevők további terményeket akarnak vásárolni a következő időszakban” – mondta Don Roose, az iowai székhelyű US Commodities brókercég elnöke.
Európában kiegyenlített küzdelmet folytattak a vevők és az eladók. A malmi búza és a takarmánybúza olcsóbb lett, de a kukorica és a repce ára emelkedett a parketten. Egy tonna malmi búza 188,5 euróba került a nap végén, ami 1,25 eurós csökkenést követően alakult ki. Átlag feletti, de a csütörtöki rendkívül magastól elmaradó forgalmat regisztráltak. A decemberi határidőre 29 484 üzletkötés jött létre, márciusra 1,5 euróval a 189,25 eurós szintig csökkent az árszint, itt 6944 kontraktust kötöttek a kereskedők. A takarmánybúza árjegyzése 75 eurócenttel 177 euró/tonnáig mérséklődött. A kukorica 25 eurócenttel a tonnánkénti 168,25 euróig emelkedett. A repce piacán is örülhettek a befektetők, a 382,25 eurós tonnánkénti jegyzésár 3,25 eurós pluszt követően alakult ki.