Terményárak

Orosz és ukrán búzát venne Algéria

Agrofórum Online

A búza árjegyzése 3,6 százalékkal lőtt ki tegnap Chicagóban, a kukorica 0,9 százalékkal, a szójabab 1,4 százalékkal, a repce pedig 0,3 százalékkal drágult. Párizsban is mind a négy kiemelt agrártermék ára emelkedett, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza árjegyzése is pluszt mutatott.

A szójabab piacán az elmúlt napokban tapasztalható bikapiac, azaz az árszint emelkedése tovább folytatódott. Ezt szakértők továbbra is az élénk kínai kereslettel indokolták. A búza határidős ára több mint 3 százalékkal nőtt a legfontosabb exportőrök kínálatának szigorításától való félelmek miatt, és a kukorica határidős árfolyama is emelkedett, ami egymást követően a harmadik napon alakult így.

A szójabab ára a legutóbbi 19 kereskedési napból 17-ben emelkedett, és a hatodik olyan egymást követő hét ért véget, amikor felfelé haladt a kurzus.

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) megerősítette az amerikai termelők újabb szójaeladását kínai vevők részére. Az elmúlt 11 munkanap mindegyikében vásároltak az ázsiaiak, beleértve a 132 ezer tonnás pénteki bejelentést is. Az USDA beszámolt továbbá 210 ezer tonna amerikai kukorica eladásáról Kínába és 100 ezer tonna szójapor ismeretlen rendeltetési helyekre történő értékesítéséről.

„Kínában egy egész iparág foglalkozott az élelmiszer-hulladék elszállításával és annak disznók etetésére történő felhasználásával, ami most illegálisnak számít az ázsiai országban. Tehát most feltöltik a készleteiket, és ezt kukoricával és szójababbal kell megtenniük” – mondta Jim Gerlach, az A/C Trading vezetője.

A búza piacán a száraz időjárás miatt aggodalmak merültek fel Argentínában, Európában és a Fekete-tenger térségében. A kereskedők az olyan híreket is értékelték, amelyek szerint Algéria nyitni szeretné búzafelvásárlási pályázatait az orosz és az ukrán gabonapiac felé.

A párizsi árutőzsdén is vevők uralták a kereskedést, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza is drágult. Egy tonna malmi búzáért 194,5 eurót adtak mind a decemberi, mind a márciusi határidőre. Ez decemberre 2,75 eurós, márciusra pedig 2,5 eurós pluszt jelentett. Az első esetben 46 592 üzletkötés született, ami rendkívül magas, de elmarad az előző napi ötvenezer felettitől. Márciusra 13 014 kontraktust kötöttek, ami szintén kiemelkedő adatnak tekinthető. A kukorica ára 25 eurócenttel a 171,5 euró/tonnás értékig ment feljebb. A repce kurzusa 395 euró/tonnáig kúszott fel 2,5 euróval. A takarmánybúza 2,05 eurós pluszt követően 179,25 euróba került tonnánként.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Folyamatosan növeli szójatermesztését Szerbia

2020. augusztus 15. 06:37

Több mint 100 ezer hektárral nőtt 15 év alatt a szójatermesztés Szerbiában. A megnövekedett piaci igények miatt további emelkedés várható.

Növények védelme a természet erejével

2018. március 6. 13:47

A Trichoderma nemzetségbe tartozó gombafajok a kórokozókkal szemben hatékony védelmet nyújtanak a növényeknek.

Terményárak: új termésű árszintek ó-termésű készletekre

2019. március 4. 12:48

Az elmúlt napokban a vevők részéről a kínálat agresszív és jelentős megugrásáról érkeztek hírek, van olyan piacunk, ahol a vevői igénnyel szemben 10-szeres kínálat jelent meg.

Jobb búzatermést várnak Ukrajnában

2020. augusztus 7. 08:19

Chicagóban a búza ára 1,4 százalékkal csökkent. A kukorica kurzusa enyhén, 0,1 százalékkal emelkedett. A szójabab 0,2, a repce pedig 0,5 százalékot vesztett értékéből az Egyesült Államokban.